Gyomaendrődön került elő a fehérvárról eltűnt lány… (Szfvári Rk. – Fejér megye)
Szerdán este egy székesfehérvári édesanya kért segítséget. Elmondta, hogy 16 éves lányuk lakásukról távozott el dél tájban. Számítógépükön a fiatal lány hagyott édesanyjának egy búcsúüzenetet. A szolgálatban lévő járőrök a lányt fotója alapján kezdték el keresni szórakozóhelyeken, pályaudvarokon. Csütörtökön este otthonától több száz kilométerre, a gyomaendrődi rendőröktől kért segítséget…
A bejelentés éjszakáján a 16 éves fehérvári lányt fotója alapján hiába keresték a környéken a rendőrök. A nyomozók által végzett adatgyűjtések ugyanakkor nem utaltak arra, hogy a lány bűncselekmény áldozatává vált volna, vagy köze lenne bármilyen bűncselekményhez. Eltűnéses ügyekben az első 24-72 óra a legtöbb esetben meghozza az eredményt. De a nyomozók itt sem akartak a véletlen bízni bármit is, tovább folytatták a meghallgatásokat, adatgyűjtést, mígnem csütörtökön délután fordulatot hozó információ jutott a birtokukba. Egy fiatal fiút találtak, aki elmondta, hogy a lány e-mailt küldött neki, azzal, hogy még pesten van, de nagyon fázik és nem tudja mit tegyen. A kőrösladányi fiú, a lány régi barátja, felajánlotta neki, hogy utazzon le hozzá. A fiú közben értesítette a szülőket is arról, hogy mit tudott meg. A lány végül nem érkezett meg Kőrösladányba, mert Gyomáról visszafordult és Gyomaendrődön feladta magát a rendőrőrsön.
A békés megyei rendőröknek elmondta, hogy rosszul sikerült tanulmányi eredménye miatt ment világgá. Meghallgatását követően szüleinek adták át, akik a jó hír hallatán, hogy megvan a lányuk, azonnal autóba ültek és érte indultak.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság évente megközelítően harminc otthonról eltűnt kiskorú ügyében rendel el eljárást. Az otthonról eltűnt fiatalok 1-3 napon belül épségben kerültek elő.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság évente megközelítően harminc otthonról eltűnt kiskorú ügyében rendel el eljárást. Az otthonról eltűnt fiatalok 1-3 napon belül épségben kerültek elő.
Székesfehérvár, 2009. január 16.
R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő