Hangsúly az intézményeken
A megyei önkormányzatok tevékenységének egyik meghatározó része a körzeti intézményi szolgáltatás és intézményfenntartás. A Fejér Megyei Önkormányzat jelenleg 32 intézményt működtet. Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya az elmúlt hetekben valamennyit meglátogatta, hogy első kézből szerezzen információkat gondjaikról.
- A megyei önkormányzat területi önkormányzat, intézményei útján ellátja azokat a törvényben előírt feladatokat, amelyek megoldására a települési önkormányzatok nem kötelezhetők. Így olyan körzeti szolgáltatást kell biztosít, amely a megye egész területére, vagy nagyobb részére terjed ki, továbbá olyan körzeti jellegű szolgáltatásokat is megszervez is a feladata, amelyeknek igénybevevői többségükben nem a szolgáltatást nyújtó intézmény székhelyén laknak - mondta az önkormányzat elnöke, amikor a sajtót tájékoztatta látogatásainak tapasztalatairól. Külön kiemelte, hogy minden tiszteletet megérdemelnek az intézményekben dolgozó közalkalmazottak, mindenekelőtt azok, akik a speciális iskolákban, az ápoló-gondozó intézetekben a körülmények, illetve és a társadalmi megbecsülés hiánya ellenére nagy hivatástudattal nevelik a sajátos nevelési igényű (enyhén súlyos és közepesen súlyos értelmi fogyatékos) gyermekeket, ápolják a beteg, idős embereket. Tájékoztatójában az elnök asszony két intézmény helyzetére részletesebben is kitért
Az oktatási intézményekben mind jelenlegi állapotukat, mind kilátásaikat illetően megnyugtatóbb a helyzet. Bár ott is vannak hiányosságok, ezek nem alapvetőek, a normális működést nem gátolják.
Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya kifejezte azt a kívánságát, hogy a közgyűlési képviselőknek, és az illetékes bizottságok külső tagjainak is személyesen, a helyszínen kell meggyőződniük az intézmények helyzetével, hogy biztosabban átérezzék az ügy fontosságát. A jelenlegi elfogadhatatlan állapotok kialakuláshoz ugyanis az is hozzájárulhatott, hogy számos intézetben - mint azt az ott dolgozók megjegyezték - a korábbi években nem hogy a közgyűlés elnöke, de még csak megyei tisztségviselő sem járt. "Aki nem látta, nem érezte át, hogy mekkora a szükség ezeken a helyeken, az nem tud felelősséggel dönteni! Aki nem akarja személyesen is megtapasztalni, hogyan élnek ezek a gyerekek és öregek, az nem való a Közgyűlésbe!"