Három magyar népmese

A Bartók Kamaraszínházban április 2-án 10 és 15 órakor Hetet egy csapásra címmel népzenei és néptáncos elemekkel színesített mesejátékot ad elő a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház a gyerekeknek. Az előadást április 6-án és április 20-án is megnézhetik a gyerekek.

1992. július 14-én Dunaújváros Közgyűlése kimondja a Bartók Kamaraszínház megalapítását. Ezzel a Dunaújvárosi Bemutatószínpad közel húsz éves, "staggione" jellegű működése - mely egy művelődési központ szűkös anyagi kereteire és technikai hátterére építve évadonként 2 bemutatót tartott - révbe ért.

 

Kiszámítható és tervezhető önkormányzati és állami támogatással a magyar színházi életbe immár hivatalosan is beépülve folytatta az 1973-ban elkezdett színházművészeti tevékenységet.

 

Az 1988-tól működő, félhivatásos státusznak tekinthető Iskolaszínházi Társulattal (működése: 1998 - 2004) együtt önálló és koprodukciós bemutatók nagysikerű sorozatát hozta létra napjainkig. Számtalan, kiemelkedő színművész és rendező vissza-visszatérő munkálkodása jellemezte és jellemzi ma is a Dunaújvárosi Bemutatószínpad majd a Bartók Kamaraszínház működését.

 

Önkormányzati döntéssel 1999-ben a színház önálló tánctagozattal bővült. 1999-2003-ig Dunaújváros Táncszínháza, 2004-től a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház néven.