Házkutatás születésnapra… (Székesfehérvár – Fejér megye)
Ez év februárjában átadás-átvétel közben értek tetten kábítószerrel kereskedőket az Almássy lakótelepen. Az állampolgári jelzés alapján történt elfogás során a kereskedők által használt KIA Sportage-ben növényi törmeléket, labdaszerűen csomagolt zacskókat találtak több százezer forint mellett. A februári elfogást júniusban és ma reggel további elfogások követték…
A személyautóban zajló tranzakció során az autót vezető 26 éves fehérvári férfi és a mellette ülő 23 éves élettársa a hátsó ülésen tetten ért 36 éves férfinek adott át egy labdaszerű csomagolásban növényi törmeléket, amiről a helyszínen azt nyilatkozták, hogy kábítószer. Az autóban aztán további labdaszerűen csomagolt zacskókat találtak az ülésen és a ruházatokban lefoglalt több százezer forint mellett. Az autó szemléjét már a rendőr-főkapitányság udvarán fejezték be, ahol Fater is átvizsgálta az autót. A főkapitányság kábítószer kereső kutyája Fater jelezte ugyan, hogy hol kellett legyen anyag, de további csomagok már nem kerültek elő.
A házkutatások alkalmával a négy személytől ezúttal marihuána, összesen 70-80 tabletta és több más kábítószer fogyasztáshoz köthető tárgy és eszköz került lefoglalásra.
A gyanúsítottaktól vizeletminta vétel biztosítására intézkedtek a nyomozók. A biztosított mintákat a lefoglalt kábítószer gyanús anyagokkal együtt Budapestre szállítják a szükséges szakértői vizsgálatok elvégzése miatt. Kábítószerrel visszaélés vétség miatt indult velük szemben eljárás. A négy gyanúsított szabadlábon védekezik.
A júniusi és szeptemberi elfogás-sorozattal a februárban elfogott két terjesztőhöz kapcsolható értékesítési vonal felderítése vélhetően nem ért véget. Az eljárás szélesítését követően további elfogásokat helyeztek kilátásba a megyei nyomozók.

A házkutatásokról készített videóanyag letölthető:
www.police.hu/friss/fej20090903_04.html cím alatt található hírhez kapcsolódó anyagként (az oldal alsó részén).
www.police.hu/friss/fej20090903_04.html cím alatt található hírhez kapcsolódó anyagként (az oldal alsó részén).
Székesfehérvár, 2009. szeptember 03.
R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő