Illegális vágóhídra bukkantak Perkáta mellett… (Dunaújvárosi Rk. – Fejér megye)

Illegális vágóhídi tevékenységről értesültek a dunaújvárosi nyomozók március első napjaiban. Az információ szerint a Perkáta település melletti helyen éjszaka darabolják a húst hónapok óta. Felmerült a gyanú, hogy az illegális mészárosok állati maradványokat és egyéb veszélyes hulladékokat ásnak el, égetnek el a „vágóhíd” melletti erdőben. A társszervek szakembereivel közösen végzett rajtaütésen megdöbbentő dolgokra derült fény…

Illegális vágóhíd Perkáta mellett.

Az illegális vágóhíd működéséről beszerzett értesülések alapján szerdán csaptak le a hatóság emberei a telepen. Megállapítást nyert, hogy rendszeres húsfeldolgozói tevékenység folyik, viszont további vizsgálat tárgyát képezi, hogy milyen forrásból kerültek a vágóhídra szánt sertések és marhák. Vizsgálja a rendőrség a feldolgozott jószágok értékesítési vonalát is, az azonban már nem kétséges, hogy a sertéseket a vágóhídon látták el hamis hatósági bélyegzővel. A bélyegzőt megtalálta a rendőrség. Nagy mennyiségben találtak húsfeldolgozásból származó hulladékot is és nem csak a telepen, de a telep mögött lévő erdőben ásott gödrökben, elhagyatott épületekben is. Emellett elégetett állati eredetű csontok jelenlétét is konstatálták a szakemberek.

Illegális vágóhíd Perkáta mellett.

A rendőrség és a társszervek képviselői – ÁNTSZ, Környezetvédelmi Felügyelet (KÖFE), Fejér megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) szakemberei, valamint Perkáta település jegyzője - húsfeldolgozás közben értek tetten a telepen négy férfit.

Előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki őket hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett ügyében indított eljárásban és ugyancsak gyanúsított az eljárásban a telephely soponyai illetőségű bérlője is. Az öt gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette a rendőrség.

A helyszíni szemlét követően a hatóság lezárta a telepet. Azóta folyamatos őrzéséről gondoskodnak. Az MGSZH igazgató főállatorvosa gondoskodik arról, hogy az állati tetemek és még élő állatok elszállításra kerüljenek.

Illegális vágóhíd Perkáta mellett.

Illegális vágóhíd Perkáta mellett.

Illegális vágóhíd Perkáta mellett.

A helyszíni szemle során egy romos épület mellett körözött járműre bukkantak a rendőrök. A MAN tip. teherautóról kiderült, hogy a Siófoki Rk. körözi. Az autóban benne volt az indítókulcs és a jármű okmányai. Szemle keretében a járművet igazolt tulajdonosa visszakapta.

A nyomozást szakértők bevonásával tovább vizsgálja a rendőrség.



Székesfehérvár, 2009. március 6.


R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő