Ingyen wellness álnéven (Velence,Fejér megye)
Gárdonyi rendőrök a hétvégén fogták el azt a váci férfit, aki a Velence Resort & Spa Hotel vendégszeretetét élvezte két és fél hétig, majd fizetés nélkül távozott a szállodából. Mint később kiderült, a 27 éves férfi – aki álnevet használt - évek óta járja már az országot, és számtalan szálloda szolgáltatásait igénybe vette már ingyen…
A gárdonyi rendőröket pénteken értesítette a történtekről a nemrég megnyílt Velencei Resort & Spa Hotel biztonsági vezetője. Mint elmondta, egy fiatalember március 15-e óta kisebb megszakítással, de folyamatosan élvezi vendégszeretetüket, de a szolgáltatás ellenértékének kifizetését halogatja. A bejelentést követően a gárdonyi járőrök a hotelből éppen távozó fiatalember után mentek, majd Székesfehérvár határában ellenőrzés alá vonták. A rendőröknek ekkor budapesti lakcímet, valamint olyan adatokat diktált be, amik beellenőrzése során kiderült, nem valósak, az országos nyilvántartóban ugyanis olyan adatokkal személy nem szerepelt.
A férfit a rendőrök előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol megállapítást nyertek valós adatai. Mint kiderült, a korábban már többször büntetett férfi ellen jelenleg is több eljárás van folyamatban rendőrségi, ügyészségi, valamint bírósági szakban. Bűnlajstroma között szerepel csalás, sikkasztás, magánokirat-hamisítás, rongálás, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés is.
2007 és 2008 évben a mostanihoz hasonló cselekmények miatt folyt vele szemben több büntetőeljárás az ország különböző területein.
A velencei szállodában a 18 nap alatt közel 400.000.- Ft tartozást halmozott fel. Első ízben kiegyenlítette 52.000.- Ft-os számláját, de a további szolgáltatásokat már nem. Fizetési szándékát azzal támasztotta alá, hogy a hotel alkalmazottainak egy banki elismervényt mutatott, amiben az állt, hogy a pénzintézet fedezi költségeit. A teljesítés azonban elmaradt. Hitelességét alátámasztani kívánta azzal is, hogy előszerződést kötött a szálloda egyik apartman-házára is.
A Gárdonyi nyomozók valószínűsítik, hogy a férfi az ország területén a közelmúltban máshol is megszállt olyan hotelben, panzióban, ahonnan fizetés nélkül távozott. A rendőrség kéri, hogy akit a képen látható személy hasonló módon megkárosított, jelentkezzék a 22-355-003-as telefonszámon munkaidőben, vagy személyesen a Gárdonyi Rendőrkapitányságon, Gárdony, Szabadság u. 40. szám alatt.
A férfit a gárdonyi nyomozók csalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják. Korábbi ügyeiből kifolyólag a Székesfehérvári Városi Bíróság a mai napon előzetes letartóztatásba helyezte.

(Remek ízléssel választott szálláshelyet...)

Székesfehérvár, 2009. április 06.
Németh – Kész Mónika r. szds.
FM RFK szóvivő
Forrás: www.police.hu