Ittas cserbenhagyó körözött autóval
Parkoló autónak ütközött, majd megállás nélkül továbbhajtott egy körözés alatt álló Wartburg. A rácalmási rendőrök kiderítették, az autót maga a tulajdonosa vezette, annak ellenére, hogy korábban annak eltulajdonításáról tett bejelentést a rendőrségen. A sofőrről még az is kiderült, vezetéstől való eltiltás hatály alatt, ittasan ült volán mögé...
Az anyagi káros közlekedési balesetről szerda kora délután érkezett a jelzés a rendőrség ügyeletére. Egy Wartburg Rácalmás területén nekihajtott egy parkoló autónak, majd elhajtott a helyszínről. A szemtanúk felírták a baleset okozó gépkocsi rendszámát, így a rácalmási körzeti megbízottak ezen a nyomon indultak el.
Az autó tulajdonosának háza előtt aztán meg is került a keresett Wartburg. Mint azt azonban a nyilvántartó rendszer kimutatta, körözés volt kiadva rá. A tulajdonos ugyanis nem sokkal korábban bejelentést tett arról, hogy azt ismeretlenek eltulajdonították.
Az 57 éves rácalmási férfit a rendőrök elfogták, majd vérvételre állították elő, ahol a klinikai tünetek alapján az orvos súlyosan ittasnak minősítette.
Időközben az is megállapítást nyert, hogy a személy járművezetéstől való eltiltás hatálya alatt vezette járművét. Ittas vezetés miatt korábban többször volt már bevonva a jogosítványa.
A szerdán történtek miatt most cserbenhagyás, ittas járművezetés, vezetéstől való eltiltás hatálya alatti járművezetés, valamint hatóság félrevezetése miatt kell felelnie a hatóság előtt.

Székesfehérvár, 2009. március 19.
Németh - Kész Mónika r. szds.
FM RFK szóvivő