Iváncsai tolvajgyerekek rendőrkézen

Három tizenévest hozott összefüggésbe az Adonyi Rendőrörs az Iváncsa területén utóbbi időben elkövetett lopásokkal. A trió tagjai közül csak egy töltötte be a 14. életévét, így egyedül ő büntethető…
Az Adonyi Rendőrörsön február közepén tett feljelentést egy iváncsai férfi, hogy házából különböző tárgyakat – köztük egy televíziót – ismeretlenek elloptak. Mint azt az ügy nyomába indult hadnagy megtudta, nem ez volt az első eset, hogy a férfi házába betörtek, illetve kertjéből különböző tárgyakat tulajdonítottak el.

Az adatgyűjtés során a nyomozó látókörébe került három fiatal, akik a sértettnek korábban többször segítettek a ház körüli munkákban. Kiderült azonban, nemcsak segíteni jártak a telekre.

Több esetben tulajdonítottak el a férfi házához tartozó melléképületből vasanyagot. Összesen mintegy 300-400 kg-ot. Volt azonban olyan alkalom is, amikor fűnyírót, illetve egy régi típusú Babettát kötöttek el. A házból különböző régi kitüntetéseket, illetve műszaki cikkeket és lakás-felszerelési tárgyakat is magukhoz vettek. Ezek egy részét aztán később értékesítették. Az iváncsai férfinek így több százezer forintos kárt okoztak a több hónapos „szarkamunka” után.

A náluk tartott házkutatások során egy-egy tárgy megtalálásra került. Az adonyi rendőrök most azt vizsgálják, hogy a környékén történt hasonló bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható-e a három fiú.

A 12, 13, valamint 14 éves iváncsai gyerekeket eljárás alá vonták a rendőrök. A két gyermekkorú meghallgatása megtörtént, míg fiatalkorú társuk betöréses lopás elkövetése miatt gyanúsítottként lett kihallgatva. Tekintettel arra azonban, hogy a bűncselekmények többségének elkövetésekor még ő sem töltötte be a 14. életévét, a lopások csak egy részéért vonható felelősségre.                   


Székesfehérvár, 2009. március 18.

Németh – Kész Mónika r. szds.
FM RFK szóvivő