Kék hírek – Fejér megye – Körözött bűnözőt fogtak el

A tegnapi napon Fejér megye területén, nem történ személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset.

Munka közben az autófeltörő

Székesfehérváron sorozatos autófeltörés történt kedden kora reggel a Lövölde utca 11. számnál lévő parkolóban. Négy parkoló járművet tört föl ismeretlen tettes. Egy járműből nem tűnt el semmi, a többiből horgászfelszerelést, szerszámokat, akkumulátort, hangszórókat vittek el. A lopási károk mértéke 20 és 100.000.-Ft. között van, a rongálással a tettes 20-30-50.000.-Ft. kárt okozott.

A Széchenyi út 17. szám mögött egy Citroen Saxo ablakát törték be szintén kedd reggelre, a járműből egy cd-s rádiót vittek el. A Hosszúsétatér előtti garázssoron egy Skoda Favoritból tűnt el ugyancsak ablakbetörést követően egy mentődoboz, poroltó és indítókábel.

Az Öreghegyi Művelődési Ház parkolójában pedig Egy Skoda Feliciából autós rádiót tulajdonított el ismeretlen tettes.

Elvittek egy fekete színű VW Passat-ot a Kelemen Béla utca 50. szám elől. Az autó lezártan parkolt, rendszáma KHX-163, értéke kb. 4,5 millió forint.

 

Melegvízóra-leolvasónak adta ki magát egy férfi, aki délelőtt ment egy Mancz János utcai hatodik emeleti lakásba. A tulajdonos figyelmét elterelve pénzt és iratokat vitt el.

 

Egy Perkátán lévő italboltból dohányárut valamint a játékgépből megszerzett pénzt vitt el egy férfi, aki a tetőn keresztül jutott be a helyiségbe.

 

Délelőtt Dunaújváros területén igazoltattak egy férfit, akiről kiderült, hogy elfogató paranccsal körözi a megyei bíróság büntetés-végrehajtási csoportja. A férfit Pálhalmára szállították.

 

Nagyvenyim területén vontak ellenőrzés alá egy járműszerelvényt. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a vontató eredeti rendszáma más, mint ami fel van rá szerelve. A szerelvény vezetőjét előállították.

 

Mezőfalváról lakásbetörés miatt kértek intézkedést. Laptopot, digitális fényképezőgépet, ékszereket és készpénzt lovasítottak meg.

 

Egy dunaújvárosi férfitől négymillió forintot csalt ki egy rablópáros. Azt mondták, hogy kamionjuk karambolozott, a náluk lévő euróról pedig azt állították, hogy nem tudják hol beváltani. A sértettet mindhárom pénzintézetbe elvitték, ahol a megtakarított pénzét tartotta, majd amikor átvették tőle, a náluk lévő eurót egy táskába tették, és a sértettnél hagyták. A táska kulcsát elvitték. A nő azt mondta, visszatér, de ez nem történt meg. A táska pedig üres volt.

 

 

Forrás: R. Szabó Ágnes

FM RFK szóvivő