Képek a hét szentségről

Október 8-án avatta fel Spányi Antal az öreghegyi templomban Filep Sándor sorozatát a hét szentségről. A téma feldolgozása több okból is kuriózumnak számít. A nyolc éve Balatonalmádiba szakadt festőművész tegnap helyezte el az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom karzatán hét darabból álló festménysorozatát a keresztség szentségeiről.

Filep Sándor az egyházközség és a városrész képviselőjének felkérésére vállalta el a munkát, két évig dolgozott rajta. - Utánajártam, és kiderült, hogy az évszázadok során a hét szentség képi megjelenítéséről eddig egyetlen feldolgozás készült, az is a középkorban. Rogier van der Weyden németalföldi festő festette meg egy oltárképen - mondta Filep Sándor, miközben sorba rendezte, egyelőre a padoknak támasztva, a hét darabból álló olajképsorozat darabjait. - Egyedi megoldásban gondolkodtam, azért is vállaltam el szívesen ezt a munkát, mert a tematikája nagyon ritka, mondhatni előzmény nélküli. Adva volt hozzá a hely is, a templom karzatán üresen állt a hét barokkos stukkó díszítésű keret, ebbe készültek a képek a hét szentségről: a keresztségről, a bérmálásról, az oltári szentségről, a bűnbánatról, a betegek kenetéről, az egyházi rendről, a házasságról. Így az olajfestmények egy egész életfolyamatot követnek nyomon a kereszteléstől az utolsó kenet feladásáig. Filep Sándornak ez az első egyházi megbízása.