Készülnek a népszavazásra

A demokráciában a közvetlen hatalomgyakorlás fontos fóruma a népszavazás. A Fejér Megyei Önkormányzat sajátos eszközeivel igyekszik elősegíteni a március 9-ei referendum gördülékeny lebonyolítását. Valamennyi Fejér megyei település jegyzője meghívást kapott arra az értekezletre, amelyen a területi választási iroda vezetője: dr. Varjú Mihály megyei főjegyző és helyettesei: Molnár Krisztián illetve Unger József tájékoztatott  jogszabályi változásokról, a lebonyolítással: a névjegyzékkel és a választópolgárok tájékoztatásával kapcsolatos közérdekű tudnivalókról a Megyeházán.

Készülnek a népszavazásra


A fontosabb tudnivalók:
  • Minden több szavazókörös településen kijelölték azt az egyetlen szavazókört, melyben az igazolással rendelkező, lakóhelyétől eltérő helyen, de belföldön szavazó választópolgár választójogával élhet. Ebben szavazókörben 7 tagú szavazatszámláló bizottság működik, szemben a többi szavazókör 5 tagú bizottságaival. Csak ebben a szavazókörben van mód a szavazás napján a választói névjegyzékbe való felvételre, és ez is kizárólag csak az igazolással rendelkezőket érinti. Ezen kívül a választás napján újonnan semmilyen más formában nem kerülhet a választópolgár a választói névjegyzékbe felvételre. Az igazolás kérésére 2008. március 7-én, 16 óráig kerülhet sor, személyesen, vagy meghatalmazott útján, vagy ajánlott levélben 2008. március 4-éig, úgy, hogy a levél március 4-éig megérkezzen a helyi választási irodához.
  • Mód van külképviseleten történő szavazásra, melyet 2008. február 22-éig lehet személyesen, meghatalmazott útján, vagy ajánlott levélben kérni, szintén a lakóhely szerinti helyi választási iroda vezetőjénél.
  • A szavazatszámláló bizottságokba a két kezdeményező párt közösen egy, illetőleg a többi három parlamenti frakció egy-egy tagot delegálhat (maximum 4 fő delegált). A delegálás határideje 2008. február 29., 16 óra.
  • Mód van mozgóurnával történő szavazásra, ezt azonban a megváltozott jogszabályi előírásoknak megfelelően kizárólag írásban lehet igényelni.
  • Mindhárom kérdés külön szavazólapon szerepel.
A 2008. március 9-én lebonyolításra kerülő szociális népszavazás három kérdése közvetve vagy közvetlenül befolyással van a társadalom minden rétegére. Ezért rendkívül fontos, hogy az erről szóló döntéseket befolyásoló népszavazáson - élve az állampolgárok számára biztosított alkotmányos alapjogokkal - minél többen részt vegyenek.

2008. március 8-án 0 órától március 9-én 19 óráig kampánycsend lesz. Előzetes eredmény 2008. március 9-én, 22 óra körül várható. Az ezt követő négy napon belül megérkeznek a külföldi szavazatokat tartalmazó urnák, melyek felbontása után a hivatalos végeredmény 2008. március 14-én állapítják meg.

A jegyzői értekezletet követően 26 jegyző, illetőleg megbízott helyi választási irodavezető tett esküt.