Két hónapig sem volt szabadlábon… (Móri Rk. – Fejér megye)
Betörőfogással teltek az új év első napjai a móri rendőrök háza táján, és ha már nekiláttak, mindjárt három ügyben két gyanúsítottnál nem is adták alább…
Január másodikán késő éjjel egy bodajki élelmiszer üzlet alkalmazottja értesítette a rendőrséget, hogy jelez az üzlet riasztója. Mire a helyszínre ért a bolt oldalában lévő duplaszárnyas ajtót felfeszítve találta. A megállapítás szerint némi édesség és üdítő tűnt el. A helyszínen maradt egy kisbalta, amiről feltételezni lehetett, hogy a tettes hagyta ott. Akkor még csak remélték az ügyben eljáró móri nyomozók, hogy az üzletben elhelyezett kamera működött az elkövetés időpontjában, és nem elég, hogy működött, de a felvétele értékelhető is lesz. Alig fejezték be a szemlét és gondoskodtak a kamera felvételeinek kimentéséről, amikor hajnalban a település lelkésze betörésről értesítette a rendőrséget. A tettes a plébánia ablakán jutott be és láthatóan értékek után kutatott. Sovány zsákmánnyal, mindössze egy elemlámpával és egy kulcscsomóval távozott. A helyszíni szemlét követően a nyomozók áttekintették a kamerából időközben kinyert képsorokat és legnagyobb szerencséjükre, nem csak, hogy jól látható felvételek peregtek előttük, de még a képen lévő személyben is régi ismerősüket vélték felfedezni. A képeken szereplő 22 éves helybéli fiatal férfi kedvezménnyel szabadult november végén a börtönből. Rablás miatt kapott büntetése felét ülte le. A férfit lakhelyéről állították elő. A lakásán megtartott házkutatás alkalmával előkerültek a templomból elvitt tárgyak, de amúgy sem tagadott. Elmondta, hogy pénzre lett volna szüksége, de nem talált egyik helyen sem. Előbb a plébániára hatolt be, utána ment az üzletbe. A kamera felvételén látható az is, hogy a plébániáról ellopott zseblámpát használta a boltbetörés alkalmával. Őrizetbe vételét követően előzetes letartóztatásba került. Ügyében gyorsított eljárásban dönt a bíróság.
Harmadikán éjjel egy bodajki sörözőből is lopást jeleztek. A leltár szerint dohányárut, szeszesitalt készpénzt vitt el a zárás után betért hívatlan vendég. A kárt hatvanezer forintra becsülte a sértett első körben. A szemle során a bizottság nem talált erőszakos behatolásra utaló nyomot, ezért arra gyanakodtak, hogy saját kulcs lehet a dologban. A kulcsos szálat végigvezetve derült ki, hogy korábban bérlő váltás történt a vendéglátóipari egységben és a régi bérlőnél maradt egy kulcs. Negyedikén estére már az is kiderült, hogy a kulcsot a régi bérlő fiánál kell keresni és itt véget is ért a szál. A 18 éves fiatalember elszámoltatása során bevallotta, hogy ő ment be a sörözőbe. Az általa eltulajdonított cigarettát elszívta, eladogatta, az italt megitta, a készpénzt játékgépbe szórta. Gyakorlatilag semmi nem maradt a zsákmányból. A gyanúsítás terhe mellett szabadlábon védekezik.

Székesfehérvár, 2009-01-06
R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő