Kollégistákat raboltak ki… a rablások elkövetőit elfogta a rendőrség… (Székesfehérvár – Fejér megye)
Mikulás napján egy székesfehérvári nagyáruház parkolójában fogtak közre egy társaival lévő kollégista fiút ismeretlenek és a náluk lévő késsel fenyegetve arra kényszerítették, hogy adja át a nála lévő pénzt. A felvillanó kés hatására a fiú engedte, hogy táskájából kivegyék a pénztárcáját és elvegyék a pénzét. Később derült ki, nem ő, nem ők a banda első áldozatai…
A Budai úti áruház parkolójában pénteken kora délután fogta közre a két 18 év körüli ismeretlen a három kollégista fiút. A kabát alól felvillanó késsel nyomatékosított felszólításnak eleget téve engedték, hogy elvegyék a náluk lévő értékeket. A fiúk a rablást követően kértek rendőri segítséget. A bejelentés nyomán végzett adatgyűjtés során megállapították a nyomozók, hogy a késes rablók több kollégista fiatal ellen követtek el hasonló bűncselekményt. A Prohászka Ottokár utcai gyógyszertár, a Jégpálya környékén, a Palota városrészben és a József Attila kollégium környékén korábban történt rablások elkövetői megegyező személyleírást mutattak a Budai úton történt bűncselekmény elkövetőivel. A fiatalok által adott pontos személyleírás nyomán tudták szűkíteni az elkövetői kört a nyomozók, amely eredményeként vasárnap elfogták az egyik feltételezett elkövetőt. A 17 éves fiatalkorú már nem volt ismeretlen a hatóság előtt. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a bűncselekményeket változó felállásban további két társával követte el. Ennek ismeretében hétfőn délután Toronysori lakásukról állították elő azt a 17 éves, illetve Köfém lakótelepi lakásukról azt a 16 éves fiatal fiút, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fenyegetéssel bírták rá kortársaikat, hogy a náluk lévő értékeket részükre átadják.
Összesen hat befejezett és egy kísérleti szakban maradt rablás róható föl a székesfehérvári nyomozók gyanúja szerint a fiatalokból álló csoportnak. A triumvirátus elsőként elfogott 17 éves tagját időközben előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A csapat 16 éves tagja a gyanúsítás terhe mellett szabadlábon védekezik, a 17 éves Toronysori lakásból előállított fiatal előzetes letartóztatásba helyezése ügyében szerdán dönt a bíróság. Elfogásakor szökésben volt az Aszódi Fiú Nevelőintézetből, ami miatt körözés volt érvényben ellene.
Az ügyben tovább folytatja az eljárást a rendőrség. A székesfehérvári nyomozók nem tartják kizártnak, hogy további sértettjei is lehetnek az ügynek. Olyan fiatalok, akik eddig nem mertek, vagy restelltek feljelentést tenni az őket ért sérelem miatt.

Székesfehérvár, 2008. december 10.
R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő