Közlekedési szakmai nap
A Közép-Dunántúli Régió közlekedési hálózatának fejlesztéséről, az Operatív közlekedési programról, illetve az abban tapasztalt visszalépésről tanácskoztak ma a Fejér Megyei Önkormányzat által összehívott rendezvényen. A megyei közgyűlési alelnökök, polgármesterek, minisztériumi tisztviselők, parlamenti képviselők és a terület elismert szakembereinek részvételével zajló eszmecsere az első volt a tervezett szakmai napok sorában.
Házigazdaként Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya köszöntötte a megjelenteket. Bevezetőjében kifejtette, hogy a területi együttműködés alapja a jó elérhetőség: "A távolság igazi mértékegysége nem a kilométerek száma, hanem az utazási idő hossza - a szakirodalom szerint az egy órán belül elérhető települések között igazán intenzív az együttműködés, a kölcsönhatás. Mivel az országos fejlesztési tervekben Székesfehérvár és Veszprém együtt, "ikervárosként" szerepel úgynevezett fejlesztési pólusként, jó közlekedési kapcsulatuk nélkülözhetetlen". De fontos a jó közlekedés a felzárkózó területeken, így Fejér megye déli részén is - tette hozzá -, ahol kitörési lehetőségként várják az úthálózat fejlesztését, mindenekelőtt az M8-as megépítését.

