Közúti ellenőrzés során találtak drogot a rendőrök… (Fejér megye)
Szombaton éjjel gépjármű ellenőrzés kapcsán állítottak meg az adonyi rendőrök egy Audit, Iváncsa Határ úton. Az autó átvizsgálása során néhány pakett kábítószergyanús anyagra bukkantak. Az eset folyományaként megtartott házkutatás alkalmával még több kábítószert találtak…
A megállított Audit egy 31 éves férfi vezette. Vele volt egy 23 éves, illetve egy 25 éves iváncsai fiatal férfi. Az autó átvizsgálása során kábítószergyanús anyag került elő. A sofőr elismerte, hogy négy éve folyamatosan értékesít speed-et és extasy-t, és egyik utasa sem tagadta, hogy két év rendszeresen fogyaszt füvet, havonta néhány alkalommal, de azt is elmondta, hogy tablettát is vásárolt már több alkalommal az autót vezető férfitől. A másik utas az egyszeri fogyasztást ismerte el. Az autót vezető férfit őrizetbe vette a rendőrség, visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt indult vele szemben eljárást. A két utas ellen visszaélés kábítószerrel vétség miatt kerül sor eljárás lefolytatására.
Az őrizetbe vett férfi lakásán megtartott házkutatás alkalmával kb. fél kilogramm kábítószer került lefoglalásra, közte több mint ezer darab stilizált koronával ellátott extasy tabletta, illetve kb. 30 grammnyi speed. De találtak a rendőrök kábítószer terjesztéssel kapcsolatba hozható eszközöket, mérleget, zacskókat. Lefoglaltak egy éles fegyverré átalakított Keserű típusú fegyvert is, a hozzá tartozó lőszerekkel együtt.

Az ügyben tovább nyomoznak a dunaújvárosi rendőrök.
Székesfehérvár, 2008. 12. 22.
R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő