Lengyel - Magyar Barátság Napja

Idén közösen ünnepelt Fejér Megye Közgyűlése küldöttsége lengyel testvér megyéjével és tette tiszteletét a Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából Opole Vajdaságban.

 

 

A háromnapos találkozó célja a kulturális, turisztikai, gyermekvédelmi, egészségügyi,

környezetvédelmi, ifjúsági, sport és egyéb szakmai programok közös megvalósításának, valamint az intézményi, vállalkozói tapasztalat-cserék lebonyolításának elősegítése volt.

 

A magyar és lengyel történelem közös vonásai, a két nép között kialakult szoros, történelmi barátság tiszteletére 2007-ben a Magyar Országgyűlés és Lengyel Szejm március 23-át a Magyar-Lengyel Barátság Napjává nyilvánították.A Magyar-Lengyel Barátság Napját megünnepelni nem más, mint tiszteletünket kifejezni a két nép múltja előtt, jelen és jövő barátságuk folytatása jegyében.

 

 

A megyei ill. megyei kisebbségi képviselőkből és intézmény-vezetőkből álló delegációt Tóth Erika asszony, az Ifjúsági és Turisztikai Bizottság elnöke vezette. A küldöttség munkáját segítették a székesfehérvári Klub Polonia lengyel nyelvet kiválóan beszélő tagjai. A rendezvény keretein belül hivatalos találkozókra, intézmények kapcsolatépítésére, kiállításra, magyar film vetítésére, néptáncosok és zenészek fellépéseire is sor kerül.

 

 

 

 

„Fejér megye múltja és jövője" címmel kiállítás került megrendezésre a Fejér Megyei Tourinform, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ, a Fejér Megyei Művelődési Központ illetve a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága anyagából.

 

 

 

Nagy sikerrel lépett fel a Fejér megyei Szedtevette zenekar, illetve a dunaújvárosi Antal Anna-Ádám Judit komolyzenei duó.

A tordasi Pillikék táncegyüttes, valamint a szintén tordasiakból álló Lókötők énekegyüttes és Tüzifa zenei együttes elvarázsolta a teltházas opolei színház közönségét.

Sikeresen mutatkozott be Opolében továbbá a televízióból ismert Four For Dance tánccsoport is.