Megalakult a Szűcs Jenő Népfőiskolai Társaság
2008. november 24-én volt húsz éve, hogy Szűcs Jenő, kiemelkedő magyar történész, egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora véget vetett életének.
Eredetileg a Bibó István tiszteletére összeállított, szamizdatban megjelent emlékkönyvbe írta meg nagy hatású, az akkori politikai hatalom számára nehezen elfogadható tézist tartalmazó tanulmányát Európa három régiójáról, amelyben azt bizonyította, hogy a Magyarországot felölelő térség nem kelet-európai, hanem egy Nyugat- és Kelet-Európa közé ékelődött, de minőségében inkább az előbbihez, mint az utóbbihoz közel álló harmadik régióként (Kelet-Közép-Európa) fejlődött. Az azóta eltelt idő ezt igazolta, világossá téve ugyanakkor azt is, hogy Magyarország társadalmi, politikai és gazdasági fejlődése sajátos, se nem nyugati, se nem keleti modell szerint zajlik, egyfajta poszt-szocialista kapitalizmus és illiberális demokrácia bontakozott ki a szemünk előtt. Ezzel kapcsolatosan történészi, politikatudományi, gazdasági, szociológiai ismeretek már vannak, ám szélesebb körben kevéssé ismertek ezek az eredmények és műhelyviták. Ezen kíván változtatni szűkebb környezetünkben a közép-dunántúli régióban a tegnap alakult népfőiskolai társaság, amely felvéve Szűcs Jenő nevét kifejezetten a sajátos poszt-szocialista társadalmi berendezkedés lokális folyamatait, eredményeit, problémáit tenné társadalmi vita tárgyává helyi szinten, elsősorban felnőttoktatási tevékenységen keresztül. Az alakuló ülésen a Szűcs Jenő Népfőiskolai Társaság elnökévé választotta Kovács Györgyöt, akinek munkáját két elnökségi tag, Sziklai Zoltán, történész-politológus és Mahler Balázs szociológus segíti. A társaság az Echo Nonprofit Network Tobak u. 17 szám alatti irodájában kapott helyet.
Forrás: Echo Network