Meghívó a víz világnapi pályázatok díjkiosztó ünnepélyére

A víz világnapi pályázatok megyei díjkiosztó ünnepségére, és a rajz-, illetve fotókiállítás megnyitójára szeretettel várnak minden érdeklődőt 2009. március 19., csütörtökön  9.30 órakor a  Fejér Megyei Önkormányzat, Szent István téri épületében.

Az idei évben immár 15. alkalommal szervezzük a világnap eseményeit, melynek középpontjában a rajz-, irodalmi-, környezetvédelmi- és fotópályázat áll.

 

A kiállítást dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke nyitja meg, a díjakat a kiíró szervezetek vezetői adják át. Az ünnepségen először lép nyilvánosság elé a KDT Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Terra Viridis felnőttkórusa.

 

Délután 13 órakor a díszteremben a Magyar Hidrológiai Társaság KDT Területi Szervezete tartja nyilvános ünnepi ülését, ahol Kumánovics György, a szervezet elnöke mond ünnepi köszöntőt, majd dr. Bakonyi Péter, a VITUKI Nonprofit Kft. tudományos és nemzetközi igazgatója tart előadást a Duna, határok nélkül címmel.

                                                                                                

A pályázatok kiírói:

  • Fejér Megye Önkormányzata
  • Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Magyar Hidrológiai Társaság Közép - dunántúli Szervezete
  • Közép - dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
  • Közép - dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
  • Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Székesfehérvári, Abai, Enyingi és Gárdonyi Intézete
  • Gaja Környezetvédelmi Egyesület, Székesfehérvár
  • FEJÉRVÍZ Zrt.