Millenniumi programok - Lovasberény
2009. augusztus 20-23.
Augusztus 20-án
9.45 órakor
az Általános Iskolában
Koszorúzás
tanáraink emlékére az
egy éve felavatott márványtáblánál
10 órakor
a Református gyülekezeti teremben
Kiállítás honfoglaláskori sírleletekből
Lovasberényi Oroszlán Díj adományozása
17 órakor
a Faluház udvarán
Ünnepi megemlékezés
Beszédet mond:
Schieder László polgármester
Az új kenyér megáldása
Lovasberény Község
Posztumusz Díszpolgára
cím adományozása
Balázs Tibor plébános részére
A műsorban fellépnek:
Néptánccsoport, Forrás Kórus
Kiállítások:
Fessler Béláné csuhé munkáiból
Lovasberény értékei
__________
Augusztus 21-én
Szent Korona ünnep
Lovasberényben
9.30 órától
Térzene a katolikus templom előtt
10 órakor
A Magyar Szent Korona fogadása
a római katolikus templomban
Római katolikus vallási szertartás
Püspöki szentmise
Celebrál: Dr. Takács Nándor
ny. püspök
11.30 órától
Közszemlén a Magyar Szent Korona
Közben: zenei hangverseny
Fellépnek:
Vasvári Tamás orgonaművész
Hantos Balázs operaénekes
Orgonán kísér: Jokkel Rita
Ökumenikus kórus
A Szent Korona búcsúztatása
15 órakor
Előadás: A Szent Korona a
legújabb kutatások tükrében
Előadó:
Woith Imre parancsnok
Magyar Koronaőrök Egyesülete
_________
Augusztus 22-én
10 órától
a Cziráky-körpince előtti teraszon
7. Lovasberényi Borverseny
Megmérettetésre kerülnek
Lovasberény és környékének borfajtái
Néptánc bemutató
14 órától
a Sportcsarnoknál
Néptánc fesztivál
Fellép több Fejér megyei település néptánc csoportja
valamint a Lovasberényi
Rámás Csizma néptánc csoport
Este táncház
Délután kézműves kirakodóvásár és gyermekprogramok
_________
Augusztus 23-án
14 órától
Veterán Autók
felvonulása a településen,
majd bemutató a Cziráky-kastély parkjában
18 órakor
a kastély előtt
Latin zenei koncert,
salsa táncbemutatóval
az Estrellas zenekar előadásában.
_________
Augusztus 17-től a könyvtár kiállítótermében bemutatásra kerül Szita István gobelin gyűjteménye és a Lovasberényi Alkotótáborban készült képek.
Forrás: www.lovasbereny.hu
9.45 órakor
az Általános Iskolában
Koszorúzás
tanáraink emlékére az
egy éve felavatott márványtáblánál
10 órakor
a Református gyülekezeti teremben
Kiállítás honfoglaláskori sírleletekből
Lovasberényi Oroszlán Díj adományozása
17 órakor
a Faluház udvarán
Ünnepi megemlékezés
Beszédet mond:
Schieder László polgármester
Az új kenyér megáldása
Lovasberény Község
Posztumusz Díszpolgára
cím adományozása
Balázs Tibor plébános részére
A műsorban fellépnek:
Néptánccsoport, Forrás Kórus
Kiállítások:
Fessler Béláné csuhé munkáiból
Lovasberény értékei
__________
Augusztus 21-én
Szent Korona ünnep
Lovasberényben
9.30 órától
Térzene a katolikus templom előtt
10 órakor
A Magyar Szent Korona fogadása
a római katolikus templomban
Római katolikus vallási szertartás
Püspöki szentmise
Celebrál: Dr. Takács Nándor
ny. püspök
11.30 órától
Közszemlén a Magyar Szent Korona
Közben: zenei hangverseny
Fellépnek:
Vasvári Tamás orgonaművész
Hantos Balázs operaénekes
Orgonán kísér: Jokkel Rita
Ökumenikus kórus
A Szent Korona búcsúztatása
15 órakor
Előadás: A Szent Korona a
legújabb kutatások tükrében
Előadó:
Woith Imre parancsnok
Magyar Koronaőrök Egyesülete
_________
Augusztus 22-én
10 órától
a Cziráky-körpince előtti teraszon
7. Lovasberényi Borverseny
Megmérettetésre kerülnek
Lovasberény és környékének borfajtái
Néptánc bemutató
14 órától
a Sportcsarnoknál
Néptánc fesztivál
Fellép több Fejér megyei település néptánc csoportja
valamint a Lovasberényi
Rámás Csizma néptánc csoport
Este táncház
Délután kézműves kirakodóvásár és gyermekprogramok
_________
Augusztus 23-án
14 órától
Veterán Autók
felvonulása a településen,
majd bemutató a Cziráky-kastély parkjában
18 órakor
a kastély előtt
Latin zenei koncert,
salsa táncbemutatóval
az Estrellas zenekar előadásában.
_________
Augusztus 17-től a könyvtár kiállítótermében bemutatásra kerül Szita István gobelin gyűjteménye és a Lovasberényi Alkotótáborban készült képek.
Forrás: www.lovasbereny.hu