Nagy olvashow
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2007 őszén ismét sor kerül a "Könyvtárak összefogása a társadalomért" országos rendezvénysorozatra. Fejér megyében a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár fogja össze 11 városi könyvtár programjait, és segíti is azok megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán elnyert egymillió 200 ezer forint támogatásból.
Az október 2-12. közötti programsorozat, a "Nagy Olvashow" a társadalom minden korosztályának – az egészen kicsiktől a nagymamákig és a nagypapákig – figyelmét igyekszik ráirányítani az olvasásra. A könyvtárak országszerte élményt adó programokkal készülnek a babák és szüleik, a kölykök, a tinik, a nagyik látogatására.
A programsorozat középpontjában idén is a Könyves Vasárnap áll október 7-én. A könyvtárak rendkívüli nyitva tartással, sokféle játékkal várják az érdeklődőket! Központi helyszín a nemrégiben átadott, új Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Információs Központ lesz Debrecenben.
A programsorozat céljai között szerepel az is, hogy bevezesse a következő évek európai uniós nagy olvasási programját, a "Nyisd ki a könyvet".
A közös programhoz a közkönyvtárak, az iskolai, felsőoktatási és egyházi könyvtárak a székhelyük szerinti megyei könyvtárral, a budapesti intézmények pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral együttműködve tudnak csatlakozni. Fejér megyében a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár fogja össze 11 városi könyvtár programjait, és segíti is azok megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán elnyert egymillió 200 ezer forint támogatásból.
Ezen a héten természetesen Székesfehérváron is változatos programmal várja az érdeklődőket a megyei és a városi könyvtár. A különböző kedvezmények mellett szinte naponta lesznek rendezvények. A programsorozat kiemelkedő eseménye lesz a Fehérvári Könyves Vasárnap az Alba Plaza előtti téren.