Növekvő megbecsülés ( Fejér megye )
Sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a Fejér Megyei Príma díj idei átadásának előkészületeiről. Mint elmondták, a díj mára a széles közvélemény előtt ismert és elismert kitüntetéssé vált, amely valódi kulturális minőséget jutalmaz. A vállalkozások készséggel és örömmel nyújtanak támogatást ahhoz, hogy a díjat és a vele járó pénzjutalmat átadhassák.
Jóval impozánsabbá vált az elismerés tárgyi megjelenése. A tavalyi kitűntetett, Nagy Benedek szobrászművész ugyanis bronzplakettet készített - idén már ezt vehetik át a díjazottak. A tájékoztatón bemutatták a Kincsem nevű legendás versenyló ihlette szobrot ismét, amely a tervek szerint a jövőben a plakettet fogja majd felváltani - ha a kezdeményezés anyagilag még jobban megerősödik.
Amire minden esély megvan, hiszen - mint arról Varga István, a VOSZ megyei elnöke elmondta, példa értékű az az összefogás, amelyet a vállalkozók, önkormányzatok és intézmények tanúsítanak a díj fenntartása érdekében.

Megyei Príma díj 2008
Dr. Balogh Ibolya, a sajtótájékoztatónak és a november 7-ei díjátadó gálának is helyet adó megyei önkormányzat elnöke is megköszönte a támogatásokat, kiemelve: azok értékét csak növeli, hogy nehezedő gazdasági helyzetben, megszorítások idején ajánlották fel.