Összhaderőnemi parancsnokság: a Honvédség új korszaka kezdődött

A köztársasági elnök szerint az Összhaderőnemi Parancsnokság létrehozása a Magyar Honvédségben zajló másfél évtizedes átalakulási folyamat legfontosabb lépése. Sólyom László e gondolatot - mint a hadsereg főparancsnoka - az alakuló ünnepi állománygyűlésen fogalmazta meg.
Az eseményen részt vettek a katonai vezetők mellett a város, a megye, a régió vezető közéleti személyiségei, köztük Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is.

A Magyar Honvédség új irányító szervezete, az Összhaderőnemi parancsnokság 2007. január elsejével kezdte meg működését Székesfehérváron. Az integrált, középvezetői szint irányítása alatt itt dolgoznak a korábban Fehérváron székelő szárazföldi parancsnokságon kívül a légierő szervezetei, valamint a logisztika támogatói és híradó-informatikai, valamint az egészségügyi parancsnokságok is.

Az újonnan létrehozott parancsnokság vezetője Tömböl László vezérőrnagy, akit a január 9-ei állománygyűlésen a köztársasági elnök altábornaggyá léptetett elő. Négy helyettese vezérőrnagyi rendfokozatot kapott.

Sólyom László ünnepi beszédében az új parancsnokság létrehozását a Magyar Honvédségben zajló másfél évtizedes átalakulási folyamat legfontosabb lépésének nevezte.

Sólyom László ünnepi beszédet mond.

„Az Összhaderőnemi parancsnokság, reményeink szerint, képes lesz a csapatok tevékenységének összehangolására, hiszen a honvédelmi vezetés szándéka, az egységes vezetés mellett, a hatékony irányítás, valamint stabilitás és a kiszámíthatóság. A középszintű vezetés és végrehajtás különös jelentőségét bizonyítja az is, hogy a honvédelmi tárca 24 ezer 500 fős összlétszámából a parancsnokság alá tartozók létszáma 19 ezer 400 fő, vagyis a teljes állomány 80 százaléka" - mondotta, majd hozzátette: a honvédelmi vezetés és irányítás rendszerének újragondolását a nemzetek biztonsági koncepciójának változása, valamint az ehhez szükséges biztonsági garanciák és a nemzetközi műveletekben való fokozott részvétel is szükségessé tették.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: az új irányítási rendszerrel a vezetés és a végrehajtás egy szintre került. Ez pedig más országok hadseregei számára is példamutató struktúra. „Bízom abban" - emelte ki Sólyom László -, hogy az egységes honvédelmi vezetés kulcselemei: a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar, valamint az Összhaderőnemi Parancsnokság működésük során megtalálják a vezetési és irányítási egyensúlyt, és összehangolják felelősségi és működési területeiket."

Az ünnepi alakuló állománygyűlésen Szekeres Imre honvédelmi miniszter elmondta: az 500 fővel dolgozó integrált parancsnoksággal hatékonyabb, egyszerűbb és érthetőbb lesz a honvédség működése.