Otthonunk, Fejér megye

 „Otthonunk, Fejér megye - eszmecsere közös dolgainkról" címmel rendezett programot a Fejér Megyei Önkormányzat a Megyeháza Dísztermében.

 

 

A rendezvényt megelőzően Bicskén, Móron, Velencén, Pusztaszabolcson, Sárbogárdon, Lajoskomáromban, Polgárdiban-a megye több településén szerveztek fórumsorozatot, hogy átfogó képet kapjanak az ott élők aktuális gondjairól, problémáiról és megoldást keressenek azokra. 

 

A Megyeházán szervezett találkozón dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke az eddig lezajlott találkozók tapasztalatait összegezte, az összefogás és az együttműködés megerősítése érdekében.

A Fejér Megyei Önkormányzatnak nagyon nagy a felelőssége. Ennek felismerése pedig valamennyi település érdeke és éppen ezért elengedhetetlen az együttműködés.-fogalmazott a megyei közgyűlés elnöke. A negatív gondolkodást el kell felejteni ahhoz, hogy előrelépéseket tehessünk. A találkozók megerősítték, hogy a kistelepülések nagy gondokkal küzdenek: nem tudják például biztosítani a pályázatokhoz szükséges önrészt, ezek az összegek a költségvetésükben nem állnak rendelkezésükre. Dr. Balogh Ibolya elmondta: ezek ismeretében hamarosan a megyei közgyűlés elé egy olyan javaslattal állnak elő, amely szerint létrehozhatnak egy pénzügyi alapot, hogy a forráshiánnyal küszködő kistelepüléseket ebből ki tudják segíteni. Hangsúlyozta: ez nem egyoldalú kezdeményezés, mindegyik önkormányzat kap valamit. Majd a vállalkozói rétegre hívta fel a figyelmet. Elmondta: hogy a megyei közgyűlés döntése alapján munkahelyteremtés céljából gazdasági társaságokban kíván részt venni, így csatlakozva intézményekhez, magánszemélyekhez és vállalkozókhoz.