PÁLYÁZATI FELHÍVÁS amatőr művészek támogatására
Fejér Megye Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottsága pályázatot hirdet közművelődési intézmények, egyesületek keretében működő amatőr művészeti együttesek (zenekar, énekkar, énekes kör, színjátszó, báb-, néptánc-, népzenei és társastánc csoport és egyéb előadó vagy alkotóművészeti közösség) évfordulós támogatására.
Pályázhatnak:
Mindazon Fejér megyei amatőr művészeti együttesek, amelyek:
- a megye művészeti életében, amatőr művészeti mozgalmában elismerésre méltó helyet vívtak ki, magas színvonalú művészeti bemutatóikkal, valamint az adott település és a megye lakossága számára a kultúra alkotó elsajátításában működtek közre,
- tevékenységük során biztosítják a közösségnevelést, széleskörű ízlésformálást, értékek létrehozását, közösségi- és művészi élményt az alkotó és befogadó számára egyaránt, valamint működésükben folyamatos és sikeres az utánpótlás nevelés is,
- rendszeresen részt vesznek megyei bemutatókon, rendezvényeken,
- legalább 10 éve folyamatosan működnek,
- 10 éven túl folyamatosan működő csoportoknál 5 évenkénti évforduló esetén.
A pályázatra javaslatot tehet:
az amatőr művészeti együttest fenntartó intézmény, szervezet, egyesület vezetője, helyi képviselőtestület, polgármester, művészeti csoport érdekképviseleti szervei.
A pályázat benyújtása: kizárólag az erre rendszeresített támogatási adatlapon, mely a www.fejer.hu címről tölthető le.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a megkezdésének időpontját igazoló okirat hiteles másolatát (a 10., 15., 20., 25. stb. évforduló alátámasztására)
- részletes beszámolót a pályázó amatőr művészeti együttes eddigi tevékenységéről
- kitöltött támogatási adatlapot
- nyilatkozatot a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról
Az elnyerhető támogatás maximum összege 80. 000.-Ft
Az elnyert támogatásról legkésőbb 2009. december 31-ig pénzügyi és részletes szakmai beszámolót kell beküldeni.
A pályázat benyújtási határideje: 2009. május 15.
Cím: Fejér Megyei Közgyűlés Oktatási és Kulturális Bizottsága
Székesfehérvár, Szent István tér 9.
A pályázatokat a bizottság 2009. június 30-ig bírálja el.