Rendőri intézkedések Fejérben
Fejér megyében több helyen is akadt dolguk a rendőröknek, a katasztrofális helyzet ellenére.
A megyében az rendkívüli körülmények ellenére is akadtak olyanok, akikkel szemben intézkedniük kellett a rendőröknek. Székesfehérváron például két férfit is kórházba szállíttattak a járőrök, mert erősen ittasak voltak, és az úttseten feküdtek. Hasonló eset Dunaújvárosban is történt, ám az ott elszállított férfi ellen elfogatóparancs is érvényben van.
Kulcson egy férfi feljelentést tett zaklatás miatt, mivel lányának volt férje megjelent náluk és bántalmazta a nőt, illetve a nő szüleit is. A férfit kihallgatták, majd távoltartó végzést helyeztek ellene hatályba. Emellett Bicskén egy kocsi ellenőrzése során egy veszélyes tárgy került elő, az utasok pedig nem tudták magukat igazolni, ezért a férfiakat előállították.
-TKL-
Fejér Megye Online

Három férfit is kórházba kellett szállíttatni, mert erősen ittasan feküdtek az úttesten