Roma Ki Mit Tud

Roma Ki mit tud?-ot azaz Ki mit dzsanel? című kulturális fesztivált rendez a Szabadművelődés Háza. A vetélkedőt november 21-én, szombaton rendezik.
A nem csak a megyében, de az országban is újszerű kezdeményezésről kedden tartottak sajtótájékoztatót a Szabadművelődés Házában.

Kiss Dorottya igazgató elmondta: az ötletgazda Varga Magdolna, a ház munkatársa, s Tóth Lászlóval közösen ők hárman szervezik a roma Ki mit tud? vetélkedőt. A tájékoztatón ott volt Lakatos Krisztián, a Fehérvári Roma Polgárok egyesülete, illetve a Fejér Megyei Roma Reintegrációs Információs és Tanácsadó Szervezet vezetője. Nagyon fontosnak tartják a tehetségkutatást és -gondozást, amely fontos eszköze lehet a romák integrációjának, társadalomba való illeszkedésének.

Noha vannak már érdeklődők, abban kérik a roma szervezetek segítségét, hogy minél több autentikus előadó jelentkezzen - tette hozzá Kiss Dorottya. A találkozóra várják mindazon fehérvári, illetve a város vonzáskörzetében élő, roma származású vagy a roma kultúrához kötődő (a cigány származás nem feltétel) előadókat, akik a pódiumművészet bármely ágában a cigány kultúra megmutatására, felmutatására elhivatottságot éreznek. Jelentkezni lehet autentikus, a roma kultúrában gyökerező (vagy azzal rokonságba hozható) szólóénekkel, csoportos énekes produkcióval, hangszerszólóval, hangszeres zenekari műsorral, szóló, páros vagy együttes tánccal. Továbbá vers- és prózamondó műsorral, olyan alkotók, alkotások bemutatásával, amely a szerző(k) személye, az elhangzó művek tematikája miatt kapcsolódnak a roma kultúrához.

A jelentkezési határidő november 8. Jelentkezni, érdeklődni A Szabadművelődés Házában lehet. A fesztivált november 21-én, szombaton rendezik meg a Felsővárosi Közösségi Házban.