Szakmai fórumot rendeznek ivóvízminőségi határértékről a Megyeházán
Szakmai fórumot tart Balsay István a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke az ivóvízminőségi határértékek Közép-dunántúli Régióban való teljesítésének elősegítése érdekében 2009. május 5-én (kedden), 10:00 - 13:00 óra között, a Fejér Megyei Önkormányzat Címertermében (Székesfehérvár, Szent István tér 9.)
A megbeszélés célja: az Európai Unió szabályrendszerének átvételével szigorúbb ivóvízminőségi határértékek kerültek bevezetésre hazánkban, mely egészségügyi szempontból kedvezőbb, azonban rendkívül költséges ivóvízminőség-javítási beruházások elvégzésére kötelez.
Az aktuális, célirányú pályázati támogatásokhoz szükséges kötelező önrész előteremtése - a települések sok esetben súlyos pénzügyi helyzete miatt - hatalmas terhet ró az érintett települések önkormányzatai számára.
A szakmai megbeszélésünk elsődleges célja, hogy közösen feltárjuk és kezdeményezzük annak lehetőségeit, hogy központi forrásból legyen biztosított az érintett települések számára az ivóvízminőségi határértékek teljesítéséhez szükséges beruházások pályázati önrésze.
A fórum lehetőséget biztosít arra is, hogy az érintett minisztériumok, hatóságok, önkormányzatok és egyéb szervezetek, vállalatok képviselőivel együttes szakmai egyeztetést tarthassunk a célkitűzés érdekében.
Az eseményre az alábbi szervezetek és képviselőik lesznek jelen várhatóan:
Érintett Minisztériumok, központi szervek képviselői:
Horváth Lászlóné, Főosztályvezető-helyettes, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium:
Dr. Nemeskéri Marianna, Egészségpolitikai Főosztály Vezetője, Egészségügyi Minisztérium:
Szittáné Bilanics Erzsébet, Önkormányzati Minisztérium
dr. Filotás Ildikó főigazgató: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség
Dr. Kádár Mihály főosztályvezető, az Országos Közegészségügyi Központ, Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízhigiénés Osztály
Kolossváry Gábor alelnök, Magyar Hidrológiai Társaság
Fejlesztési tanácsok, ügynökségek:
Ambrovics Andrea, főosztályvezető, IH vezető, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Környezetvédelmi Programok Irányító Hatósága
Pál Béla, a KDT Regionális Fejlesztési Tanács elnöke
Kovács Tamás, a KDRFÜ ügyvezető igazgatója
Megyei Közgyűlések
Lasztovicza Jenő, Veszprém Megyei Közgyűlés Elnöke
Polgárdy Imre, Veszprém Megyei Közgyűlés Alelnöke
Dr. Völner Pál, Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke
Simon Géza, Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Alelnöke
Fejér megyéből érintett települések polgármesterei és jegyzői:
Aba polgármestere
Hantos polgármestere
Lovasberény jegyzője: dr. Udvarhelyi István Gergely
Pátka polgármestere: Füri Béla
Csősz polgármestere: Szalai János
Igar polgármestere: Bognár János
Káloz polgármestere: Weisengruber Imre
Sárbogárd polgármestere: Juhász János
Komárom-Esztergom megyéből érintett települések:
Almásfüzitő polgármestere: Karánsebesy Lukács,
Kocs polgármestere: Bódis Jánosné,
Mocsa polgármestere: Áy József,
Veszprém megyéből érintett települések polgármesterei:
Adorjánháza polgármestere: Marton Dezső
Apácatorna polgármestere: Kovács Béla
Békás polgármestere: Horváth János
Bodorfa polgármestere: Freili Béla
Borszörcsök polgármestere: Modori László József
Egyházaskesző polgármestere: Nagy Margit
Gyepükaján polgármestere: Lovasi Attila
Hidegkút polgármestere: Zsernoviczky Tibor
Iszkáz polgármestere: Cseh József
Kamond polgármestere: Asbóth Szabolcs
Káptalanfa polgármestere: Csordás Gáspár
Karakószörcsök polgármestere: Zabó Ferenc
Kemeneshőgyész polgármestere: Szabó József
Kerta polgármestere: Nagy Géza
Külsővat polgármestere: Lengyel László
Magyargencs polgármestere: Boros Tamás
Marcalgergelyi polgármestere: Léránt Károlyné
Mezőlak polgármestere: Szabó László
Nagypirit polgármestere: Burján Ernő
Nemeshany polgármestere: Kiss Attila
Tótvázsony polgármestere: Magasi János
Várkesző polgármestere: Puskás Zoltán
Vinár polgármestere: Kiss Lajos Kálmán
Veszprém, Komárom-Esztergom és Fejér megyéből érintett települések ivóvíz-szolgáltatói:
Karászi Gáspár a Fejérvíz Zrt. műszaki igazgató helyettese
Kiss István vezérigazgató, Fejérvíz Zrt
Reményi Zoltán elnök, DRV Zrt:
Hatóságok részéről:
Dr. Bujdosó László, regionális tisztifőorvos, ÁNTSZ KDT Regionális Intézete
Dr. Csonki István igazgató, KDT Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság:
Kumánovics György műszaki igazgatóhelyettes KDT Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Török Tiborné, osztályvezető, Környezetvédelmi és Viziközmű Osztály, KDT Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Kling István igazgató, KDT Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség: