Tanácskozás a katonai emlékhely jövőjéről
A Pákozdi Katonai Emlékhely működtetéséről, fejlesztésének lehetséges irányairól és forrásairól tárgyaltak tegnap. A helyi és a megyei önkormányzat mellett majd tucatnyi civil szervezet képviseltette magát a megbeszélésen.
Az összejövetel házigazdájaként a Fejér Megyei Önkormányzat nevében Balsay István, a közgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Kifejtette azt a véleményét, hogy a kizárólag a központi illetve önkormányzati költségvetésből megvalósított működtetés és fejlesztés ideje lejárt; újabb források csak sikeres pályázatok írásával vonhatók be. A pályázatok lehetséges címzettjei közül a Nemzeti Civil Alapot; A Velencei tó – Vértes Fejlesztési Tanácsot és a Velencei-tó Térségi Önkormányzatok Tanácsát jelölte meg; de hozzátette:
- A legjelentősebb megcélzott a Pályázatelőkészítő alap lehet, amely a regionális fejlesztési tanács fenntartásában működik.
A fórum összehívásának célja volt a fő fejlesztési célok meghatározása is; ilyenként az arborétum energiaellátása, a vízelvezetés és a hulladékgyűjtés megoldása, az emlékmű megvilágítása illetve a kápolna hangosításának megoldása merült fel, de jelentős költséggel jár a parkoló burkolása; és az emlékkiállítás fenntartásának formájáról is további tárgyalásokat kell folytatni.