Teremfoci Lovasberényben

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Lovasberényi TE a sportcsarnokban(Lovasberény, Vörösmarty u.1./a, Telefon: 06/22/456-363), a téli estékként híressé vált teremfoci - bajnokságot. November 25ig lehet jelentkezni Csoknyai Pálnál a 4+1 fős csapatoknak.

Teremfoci

1997. augusztus 23-án ünnepélyes keretek között adták át Lovasberény újkori történetének legjelentősebb beruházását, a Sportcsarnokot és a mellette megépült edző-, és teljes méretű futballpályát. Az építkezés komoly erőfeszítést kívánt mind az önkormányzat költségvetését, mind a lakosság közreműködését illetően. Az építkezések befejezéséhez közeledve komoly társadalmi összefogással rendezték el a csarnok és a pályák környékét, majd az önkormányzat által vásárolt növényekkel, fákkal parkosították a területet. Az építkezéskor kitűzött célok között a sportegyesület munkájának segítésén és kiszolgálásán kívül megfogalmazódott az az igény is, hogy az iskola tanulói korszerű körülmények között tarthassák meg tornaóráikat, illetve a lovasberényi lakosság is kulturált környezetben hódolhasson a szabadidősportnak. Az elképzelések megvalósultak, a csarnok kihasználtsága jó. Nem csak sportesemények, hanem a község különböző kulturális rendezvényeinek lebonyolítására is alkalmas az épület: évek óta itt zajlik a pl. szüreti bál, vagy a Falunap rendezvényeinek néhány eseménye.