Tízmilliárdos fejlesztés a Fejér megyei Dunaújvárosban
Dorkota Lajos, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta az ISD Dunaferr Zrt. meleghengerművének kapacitását növelő, úgynevezett léptetőgerendás hevítő kemencéjének üzembe helyezésén.
A saját erőből megvalósított, mintegy tízmilliárd forintos beruházás első, már befejezett állomása annak a várhatóan két-három éven belül megvalósuló modernizációs programnak, amelynek eredményeként 35-40 százalékos termelésnövekedést kíván elérni a vállalatcsoport.
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a beruházás üzembe helyezésekor azt mondta, hogy a Dunaferr több olyan célt is megvalósít, amelyet nemzetgazdasági szinten maga elé tűzött a kormány.

Dorkota Lajos, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta
Dorkota Lajos, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta az avatóünnepség résztvevőinek. Elmondta:a kormányfő még ebben a hónapban találkozik az ISD Dunaferr Zrt. vezetőivel.
Az ISD Dunaferr Zrt. tavaly mintegy egymilliárd euró árbevételt ért el, éves szinten 1,7-1,8 millió tonna acélipari terméket gyárt, s annak mintegy 80 százalékát elsősorban az Európai Unión belül értékesíti.
MTI/MCOnet