Ünnepeltek a rendőrök

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ma délelőtt tartotta ünnepi állománygyűlését április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából. A Fejér Megyei Önkormányzat dísztermében jutalmak és elismerések átadására került sor…
Az ünnepség elején Kollár Endre r. alezredes, Humánigazgatási Szolgálat osztályvezető-helyettese mondott köszöntőt. Beszédében elmondta, az újkori modern rendőrség kialakításában mérföldkőnek tekinthetőek az elmúlt évek. A schengeni övezethez történő csatlakozással hazánk újra Európa védőbástyája lett. A Rendőrség és a Határőrség integrációja nagyobb felelősséget, és egyben nagyobb lehetőséget adott a testületnek a szervezeti kultúra megújítására, egy humánusabb, közösségibb, a társadalom által elvárt működésre. A schengeni csatlakozás és az integráció korszakos változást jelentenek a testület történetében, melyből adódó feladatokat a személyi állomány eredményesen teljesített. Szent György legendája, tettei üzenet a mai rendőröknek, hogy a biztonság, bizalom és becsület programját eskükhöz híven, eredményesen teljesítsék. 
Kollár Endre beszédete
(Kollár Endre r. alezredes mondott beszédet)

A beszédet követően elismerések átadására került sor. Országos rendőr-főkapitányi, valamint ORFK bűnügyi főigazgatói, illetve rendészeti főigazgatói jutalmat egy-egy fő kapott.  Megyei főkapitányi jutalmat harmincegy fő vehetett át. Soron kívüli előléptetésben harminckettő kolléga részesült. A Fejér Megyei Közgyűlés hét rendőrnek adott át pénzjutalmat. A megye mind a hat rendőrkapitányságának székhelyén lévő önkormányzat adott át Év rendőre címet egy-egy – illetve Székesfehérvár és Dunaújváros – két-két kollégának. A Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt is elismerte két tiszthelyettes példamutató munkáját. Székesfehérvár rendőrkapitánya rendőrségi főtanácsosi címet vehetett a Magyar Köztársaság Igazságügyi és Rendészeti Miniszterétől.
Kollégák és meghívottak
(Az ünneplő állomány és meghívott vendégek)

Az elismerésben részesültek név szerint:
Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője dicséretben és pénzjutalomban részesítette Braun Zsolt r. őrnagyot, az Ellenőrzési Szolgálat kiemelt főreferensét. Soron kívül előléptette rendőr őrnaggyá, Gyenei Anna r. századost, a Humánigazgatási Szolgálat kiemelt főelőadóját, Kirinovicsné Jugovics Borbála r. századost, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Hivatala kiemelt főelőadóját, Bakiné Örkényi Virág r. századost, a Sárbogárdi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztály főelőadóját, Kincsesné Szilágyi Erzsébet r. századost, a Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály főnyomozóját, rendőr főhadnaggyá Sasvári István r. hadnagyot, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály alosztályvezetőjét.

Az ORFK bűnügyi főigazgatója Szabó Zoltán r. alezredest, a Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztály alosztályvezetőjét dicséretben és pénzjutalomban részesítette.      
Az ORFK rendészeti főigazgatója Illés Mihály r. alezredest, a Közlekedésrendészeti Osztály megelőzési kiemelt főelőadóját részesítette dicséretben és pénzjutalomban.

Illés Mihály r. alezredes elismerése
(Illés Mihály r. alezredes dr. Simon László r. ezredes, megyei rendőrfőkapitánytól veszi át az elismerést)


Fejér megye rendőrfőkapitánya a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodását magas színvonalon támogató munkája elismeréséül Nagy Szilviát, az ORFK KDI GEI Fejér Megyei Gazdasági Osztály osztályvezetőjét dicséretben és pénzjutalomban részesítette.

Eredményes szakmai munkája miatt hasonló elismerésben részesült  a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság állományából: dr. Ozsváth Zsolt r. százados, az Ellenőrző Szolgálat szolgálatvezetője, Rosta Tibor r. alezredes, a Felderítő Osztály osztályvezetője, Horváth József Attila r. őrnagy, a Bűnügyi Technikai Osztály osztályvezetője, Kollár Endre r. alezredes, a Humánigazgatási Szolgálat osztályvezető-helyettese, Jankovics Tímea r. hadnagy, az Igazgatásrendészeti Osztály kiemelt főelőadója, Deák Zoltán r. főtörzszászlós, Hivatal Futárcsoport csoportvezetője, Artimné Menczel Gyöngyi, a főkapitányság előadója, Tóth Ágnes, a Közlekedésrendészeti osztály előadója.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság állományából: Borodlai Ákos r. százados, a Hivatal kiemelt főelőadója, Beniczky Melinda r. főhadnagy, az Igazgatásrendészeti Osztály kiemelt főelőadója, Képli Éva r. hadnagy, a Nyomozó Osztály nyomozója, Farkas János r. törzszászlós, a Polgárdi Rendőrörs járőrvezetője, Juhász István r. főtörzsőrmester, az Enyingi Rendőrörs nyomozója, Szabdkai Ákos r. főtörzsőrmester, a Közrendvédelmi Osztály alosztályvezető-helyettese, Füzi Tibor r. törzsőrmester, a Bűnügyi Osztály nyomozója, Tőkéné Gargya Anikó Beáta, a Közlekedésrendészeti Osztály előadója.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság állományából: Szitár Ferenc r. őrnagy, a Közrendvédelmi Osztály osztályvezetője, Fridrich Ferenc r. zászlós, az Adonyi Rendőrörs körzeti megbízottja, Müller Klára r. főtörzsőrmester, a Bűnügyi Osztály nyomozója, Rados Márta Ibolya r. törzsőrmester, a Közrendvédelmi Osztály járőre, Jelencsik Zsolt, a Hivatal gondnoka.
A Bicskei Rendőrkapitányság részéről: Varga András r. törzszászlós, a Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály fővizsgálója, Katona Zsuzsanna r. zászlós, a Bűnügyi Osztály nyomozója,.
A Móri Rendőrkapitányság részéről: Farkas Gábor r. törzsőrmester, a Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály körzeti megbízottja.
A Sárbogárdi Rendőrkapitányság részéről: Várhelyi Zsolt Attila r. zászlóst, a Bűnügyi Osztály nyomozója, Magyar Krisztián Zsolt r. főtörzsőrmester, a Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály körzeti megbízottja, Nagyné Szűcs Erzsébet, a Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály előadója.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság részéről dr. Sági János r. alezredes kapitányságvezető, Bukodi László r. alezredes, a Bűnügyi Osztály osztályvezetője, Kratancsik Ákos r. százados, a Martonvásári Rendőrörs őrsparancsnoka.

Dr. Simon László r. ezredes, megyei főkapitány soron kívül előléptette:
Rendőr főtörzszászlóssá Ignáth Csaba r. törzszászlóst, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály technikusát, Soós András r. törzszászlóst, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Adonyi Rendőrörs körzeti megbízottját, Fábián Zoltán r. törzszászlóst, a Móri Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály ügyeletesét, Kun István r. törzszászlóst, a Gárdonyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály szolgálatparancsnokát, Szloboda Péter r. törzszászlóst, a Gárdonyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Víziközlekedésrendészeti Osztály ügyeletesét.
Rendőr főtörzszászlóssá  Pusztai György r. zászlóst, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, Polgárdi Rendőrőrs, körzeti megbízottját, Tőke Ferenc r.  zászlóst, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Nyomozó Osztály, nyomozóját, Kovács József  r. zászlóst, a Bicskei Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály körzeti megbízottját, Nagy Dávid r. zászlóst, a Bicskei Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály  körzeti megbízottját, Czaltig Tivadar  r. zászlóst, a Móri Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály körzeti megbízottját.
Rendőr zászlóssá Jászai Csaba r. főtörzsőrmestert, a Rendészeti Igazgatóság, Közlekedésrendészeti Osztály járörvezetőjét, Matán Csaba György r. főtörzsőrmestert, a Rendészeti Igazgatóság, Közrendvédelmi Osztály, járőrvezetőjét, Matola Péter r. főtörzsőrmestert, a Rendészeti Igazgatóság Ügyeleti Osztály ügyeletvezető-helyettesét, Béres Tamás r. főtörzsőrmestert, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, körzeti megbízottját, Csató József r. főtörzsőrmestert, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály  fogdaőrét, Sáriné Márfi Szilvia r. főtörzsőrmestert, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, nyomozóját, Vass Arnold r. főtörzsőrmestert, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, körzeti megbízottját, Baka Ferenc r. főtörzsőrmestert, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály járőrvezetőjét, Kőkúti Krisztián r. főtörzsőrmestert, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály, helyszínelő és balesetvizsgálóját, Tóth Béla r. főtörzsőrmestert, a Bicskei Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály, helyszínelő és balesetvizsgálóját, Lakatos Gyula r. főtörzsőrmestert, a Sárbogárdi Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, nyomozóját.
Rendőr főtörzsörmesterré Hegedűs Tamás r. törzsőrmestert, a Rendészeti Igazgatóság, Közlekedésrendészeti Osztály helyszínelő és balesetvizsgálóját, Gódány Attila r. törzsőrmestert, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Adonyi Rendőrőrs körzeti megbízottját, Mile Zoltán r. törzsőrmestert, a Gárdonyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Viziközlekedésrendészeti Osztály körzeti megbízottját.
Rendőr törzsörmesterré Baróti András r. őrmestert, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Polgárdi Rendőrőrs, járőrvezetőjét.

Fejér megye közbiztonságáért, szakterületén végzett, kiemelkedő munkája elismeréseként, a Fejér Megyei Közgyűlés Elnöke, elismerésben részesítette Dr. Bazsó László r. alezredest, a Bicskei Rendőrkapitányság, kapitányságvezetőjét, Murvai Róbert r. őrnagyt, a Bicskei Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály, osztályvezetőjét, Erdélyi Csaba r. alezredest, a Rendészeti Igazgatóság Ügyeleti Osztály, ügyeletvezetőjét, Boros Zoltán r. őrnagyot, a Sárbogárdi Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, alosztályvezetőjét, Törköly László r. őrnagyot, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, megbízott osztályvezetőjét, Csillahó Tamás r. főtörzszászlóst, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály, helyszínelő és balesetvizsgálóját, Jáger Levente r. főtörzsőrmestert, a Móri Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, megbízott nyomozóját.

Erdélyi Csaba r. alezredes elismerésa
(Erdélyi Csaba r. alezredes dr. Balogh Ibolya asszonytól, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökétől veszi át az elismerést)

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként, ünnepi közgyűlésén, az Év Rendőre címet adományozta Horváth Zoltán r. alezredesnek, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, osztályvezető helyettesének, Somogyi Péter r. főtörzszászlósnak, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, körzeti megbízottjának.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata ünnepi közgyűlésén az Év Rendőre címet Darab Zsolt r. századosnak, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, alosztályvezető-helyettesének, illetve Sárfalvi Szabolcs r. zászlósnak, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, szolgálatparancsnokának adományozta.
Bicske Város Önkormányzata az Év Rendőre díjat Ágoston Sándor r. zászlósnak, a Bicskei Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály csoportvezetőjének adományozta.
Mór Város Önkormányzata az Év Rendőre díjat Csonthó Judit r. őrnagynak, a Móri Rendőrkapitányság, Igazgatásrendészeti Osztály, osztályvezetőjének adományozta. 
Sárbogárd Város Önkormányzata az Év Rendőre díjat Sepsi Zsolt r. zászlósnak, a Sárbogárdi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály, körzeti megbízottjának adományozta.
Gárdony Város Önkormányzata az Év rendőre díjat Benkovics László r. törzszászlósnak, a Gárdonyi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi és Viziközlekedésrendészeti Osztály, körzeti megbízottjának adta át.

Szakterületén végzett példamutató, kiemelkedő, szakmai tevékenységéért a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zártkörűen működő Részvénytársaság elismerésben részesítette Pécsi Zoltán r. főtörzszászlóst, a Sárbogárdi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály, körzeti megbízottját, valamint Tóth Viktor r. főtörzsőrmestert, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, körzeti megbízottját.

Volt három kolléga, akik az ORFK központi ünnepségén vették át elismerésüket.
A Magyar Köztársaság Igazságügyi és Rendészeti Minisztere szakterületén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül rendőrségi főtanácsosi címet adományozott Dr. Csizek Tibor r. ezredesnek, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, kapitányságvezetőjének. 
Az Országos Rendőr-főkapitányság Vezetője kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként előléptette soron kívül rendőr őrnaggyá Dr. Liedermajer László r. századost, a Bűnügyi Technikai Osztály, Helyszínelő Alosztály, alosztályvezetőjét, míg rendőr századossá Olasz Ferencné r. főhadnagyot, a Közlekedésrendészeti Osztály, Hatósági Alosztály, kiemelt főelőadóját.


Székesfehérvár, 2009. április 23.

Németh – Kész Mónika r. szds.
FM RFK szóvivő

Forrás:  www.police.hu