Utolsó lehetőség meglepetésekkel
A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Bibliai találkozások című kiállítása a Püspök Palota kertjében nyíló Adventi Udvar rendezvényeivel egy időben advent első két hétvégéjén meglepetésekkel és jelentős kedvezményekkel várja a látogatókat. Advent első két hétvégéjén, november 29–30-án és december 6–7-én egy jeggyel ketten látogathatják meg a kiállítást. Minden esetben a kedvezőbb díjazású jegyet kell csak megvásárolni, amivel ketten tekinthetik meg a tárlatot. Felnőtteknek érdemes diákokkal és nyugdíjasokkal együtt felkeresni a múzeumot!
Karácsonyra készülődve, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum először mutatja be a nagyközönség részére azt a XVI. századi Krisztus születését ábrázoló két évvel ezelőtt restaurált táblaképet, mely a székesegyház páncélszekrényéből került elő.
Advent első szombatjától látható lesz a Budafoki Evangélikus Gyülekezettől kölcsönzött életmentő Szentírás. A kisméretű Újtestamentum a II. világháború idején tulajdonosa szíve fölött a puskagolyót megállítva megmentette életét. A könyv kötésén még ma is látható az ekkor keletkezett sérülés.
December 6-án 11 és 12 óra között jelezte látogatását az Egyházmegyei Múzeumban a Mikulás is, akitől minden látogató ajándékot kap. A Bibliai találkozások kiállítás december 7-én, vasárnap zárja kapuit.