VALÓDI KIVÁLÓSÁGOK ( FEJÉR MEGYE )

Sohonyai Edit író, dr. Guseo András, orvos és az Alba Volán jégkorongcsapata kapta az idei Fejér Megyei Príma Díjat, a közönségdíjas Flaschner Kálmán, műköszörűs mester lett. A díjakat ünnepélyes keretek között a Megyeháza dísztermében adták át. A díjazottaknak elsőként Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke és dr. Balogh Ibolya, a  megyei közgyűlés elnöke gratulált.

 

Demján Sándor köszöntőjében méltatta a díj fontosságát, növekvő elismertségét, támogatottságát. Kiemelte, hogy az odaítélés szempontjai között nem szerepel a politika - amit szerinte más kitüntetésekre nemigen jellemző.

 

 

Dr. Balogh Ibolya a kitüntetettek érdemeit, az általuk létrehozott, közvetített valódi értékeket a "perc-emberkék, ál-celebek, gyorsan feledhető mű-sztárok" talmi és mulandó csillogásával állította szembe. Ők "elismerést, dicsőséget szereztek lakóhelyünknek, megyénknek, hazánknak. Rájuk jó büszkének lenni!" - mondta. - A díj a közösségnek ezt a büszkeségét is jelképezi. Mert nem a kitüntetetteknek van szükségük az elismerésre, hanem nekünk - mindannyiunknak - a valódi példaképekre."

 

 

A három díjazott a Nagy Benedek szobrászművész által készített művészi plakett mellé egymillió forintot vehetett át; a különdíjas egy hatszemélyes adriai hajóúton vehet részt. Az idén először - az örvendetesen megnövekedett számú szponzornak köszönhetően - valamennyi jelölt kapott tárgyjutalmat.

 

 

 A tárgyjutalomban részesült jelöltek: Árpád Szakképző Iskola, Csutiné Schleer Erzsébet - városszépítő, Klecska Ernő - gazdasági újságíró, Kneifel Imre, népzenész, karnagy, az Alba Regia Vegyeskar művészeti vezetője, Kovács György, a Megyei Művelődési Központ címzetes igazgatója, Sándorfalvi Sándor - festőművész.

 

 

Az év vállalkozója címet a VOSZ megyei elnöksége a Szivárványnet Kft.-nek és az Alba Mineral Kft.-nek ítélte oda.