VÉDJÜK MEG A TAVAT!

Újabb tiltakozó akciót szervezett az Angelika Természetvédő Egyesület a Velencei-tó sukorói partjára tervezett szálloda és szórakoztató komplexum ellen. A rendezvényen kifejtette álláspontját dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke; Kelemen Tas, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom képviselője; Balsay István, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke és Horváth Gergő, a Magyar Madártani Egyesület elnöke.

 

 

 

 

Ezúttal a Pákozd melletti Mészeg-hegyen, a Katonai Emlékhely mellett gyűltek össze mindazok, akik féltik a Velencei-tó természeti értékeit az északi partra tervezett (erős szocilaista hátszéllel támogatott) gigantikus szórakoztatóipari komplexumtól, az úgy nevezett Kings City-től. Mint ismeretes, a kaszinó-koncessziót eredményesnek nyilvánították, annak ellenére, hogy a felépítéséhez szükséges telek csereszerződését a földhivatal nem jegyezte be, és az ügylet körül történtek miatt az ügyészség nyomoz, illetve már vádat is emelt.

 

 

A kellemes délutáni program keretében lehetőséget adtak a tájékozódásra, beszélgetésre, véleményalkotásra. Az érdeklődők vetélkedőn és folk-zenei koncerten is részt vehettek.