Végigtörte a Velencei-tó környékét a csapat. (Gárdonyi Rk. - Fejér megye)

Kedd éjjel egy óra után nem sokkal Pákozd, Budai utcában lévő vendéglátóipari egységből jeleztek betörést. A tettes készpénzt vitt el. Kápolnásnyéken egy élelmiszer üzletben történt betörés hajnali kettő óra négy perckor. Készpénz és dohányáru tűnt el. A következő negyven percben további négy betörést jelentettek be Sukoró, Pettend, Pázmánd, Vereb települések területéről. A betörőket még hajnalban Pusztaszabolcson fogták el a gárdonyi nyomozók.
Valamennyi esetben vendéglátóipari egységek sérelmére történt a bűncselekmény. Készpénz és dohányáru tűnt el az esetek többségében. A felkutatott tanúk egy sötét színű gépkocsiról tettek említést. A pontosított rendszám alapján megállapítást nyert, hogy a keresett jármű kinek a tulajdonában van. A járművet azonban a járőrök nem találták a tulajdonos fejér megyei lakcímén. Ellenben a járőrök visszafelé útjuk során Pusztaszabolcson felfigyeltek a keresett autóra, amelyben négy férfi tartózkodott. A gépjármű átvizsgálása során ömlesztett fémpénz, bankjegyek és dohányáru került elő. A jármű vezetője elismerte, hogy ők követték el a vendéglátóhelyek sérelmére történt betöréseket.

A két felnőtt korú férfi és két fiatalkorú társuk folytatólagos kihallgatása során további bűncselekményeket tártak fel a nyomozók. Jelen állás szerint, többségében Velence területén és a Velencei-tó környékén elkövetett összesen 21 rendbeli vagyon elleni bűncselekménnyel, leginkább kiskocsma, kisbolt sérelmére elkövetett bűncselekménnyel gyanúsítható a csapat, akik közül mindössze az egyik fiatalkorúnak volt korábban dolga a törvénnyel, a többiek gyakorlatilag első bálozók.

A Gárdonyi Rendőrkapitányságon nem ritka a direkt bűnelkövetési céllal érkező bűnözők ténykedése. Az autópálya közelsége nagyban megkönnyíti gyors távozásukat egy-egy helyszínről. Az idén már számoltak fel ráckeresztúri, érdi, ercsi bűnelkövetőket a tó környéki nyomozók. A kedd hajnalban elfogott négy fős csapattal szemben indított eljárást tovább folytatják.


Székesfehérvár, 2009. november 13.

R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő