Velencei-tó-Vértes Baráti Kör

1995-től nem működik a hajdan igencsak eredményes kör. Az ügyészség felszólítása után többen úgy döntöttek, véget vetnek az áldatlan állapotoknak, újra megszólítják a térségben lakókat, az önkormányzatokat, civil szervezeteket. Fontos, hogy a térség visszanyerje szerepét, fejlődési lehetőségeit, s hogy az ezért tenni akarókat egy közösségbe lehessen tömöríteni.
Erről az elhatározásról szólt július 30-án dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke sajtótájékoztatóján. Megjelent az eseményen Balsay István alelnök, Tóth Isván, Gárdony polgármestere és dr. Erdélyi Péterné polgármester, akik egyben a Baráti Kör alapító tagjai voltak, és újjáteremtői szeretnének lenni.  Júliusban új közgyűlést hívtak össze, a 12 fős elnökség sorába már 9 tagot megválasztottak. Nem töltöttek be minden funkciót a kb. 50 fős tagságból, hiszen várják még szakértők, önkormányzatok, civil szervezetek, „egyszerű” segíteni akarók jelentkezését a vezetőségbe, a tagság soraiba. A belépés feltétele az alapszabály elfogadása és az éves 3000Ft (nyugdíjasoknak 1200, szervezeteknek egyelőre a korábban megállapított 30.000Ft) tagdíj fizetése.

Melyek a fő egyesületi célok?

A Velencei-tó és a Vértes természeti értékeinek megőrzése, a térség környezetbarát fejlesztésének elősegítése, a turizmus feltételeinek javítása, a körzetben élők és üdülők érdekeinek és véleményének megjelenítése, részvétel a helyi kulturális életben.  A part, a szállodák, strandok állapota jelenleg nem megfelelő. Ideszokott egy igénytelenebb, magát a koncertek révén egy-két óráig korlátlanul, felelősség nélkül jól érző csoport, akik negatív viselkedése miatt a rendfenntartás nehezebb. Fontos, hogy több napot töltsenek itt a vendégek, nyugodt légkörben, színvonalas programok közepette, európai színvonalú ellátással, szolgáltatásokkal.

A civil összefogás, odafigyelés és ellenőrzés révén megvalósulhat a térség kiemelt jelentőségének visszaszerzése, az egész ország számára vonzóvá tétele. VVBK szeretne egy – a kitörési pontok megtalálását támogató – összehangolt, átlátható, igazságos fejlesztést.

Forrás: www.regioregia.hu  G. A.