Vigyázz magadra! – Bűnmegelőzési vándorkiállítás Székesfehérváron (Fejér megye)
A székesfehérvári Alba Plaza adott helyet annak a bűnmegelőzési vándorkiállításnak, amit az IRM támogatásával a Rendőrség Történeti Múzeuma állított össze. A tárlat célja, hogy a 10-16 éves korosztályt megszólítsa…
13.00 órakor került sor a székesfehérvári Alba Plaza ételudvarában a hivatalos kiállítás megnyitóra, ahol a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Neubauer Tamás rendőr őrnagy, bűnmegelőzési osztályvezető, míg az Alba Plaza részéről Sarlay Péter igazgató tájékoztatta a sajtó képviselőit a tárlatról.
Mint azt Neubauer Tamás elmondta, a kiállítás célja, hogy részben a sértetti, részben az elkövetői oldal felől elemezve tájékoztassa a fiatalokat az ő korosztályukat leginkább érintő bűncselekményekről. A 18 tablóból álló installáció a fiatalokon túl hasznos a felnőttek és a pedagógusok részére is, hiszen felöleli szinte az összes bűnmegelőzési területet. A tablón láthatók a rablás, lopás, testi sértések megelőzésének lehetőségei, az erőszakos nemi bűncselekmények, kábítószerek, diszkó-balesetek veszélyei, a családon belüli erőszak, vandalizmus hatásai.
Sarlay Péter hozzáfűzte, hogy ma már a plázákba nemcsak vásárolni járnak a fiatalok, hanem egyfajta szórakozóhely, és szabadidő eltöltés lehetőségeként is funkcionálnak, aminek sajnos elkerülhetetlenül negatív hatásai is vannak a fiatalokra, ezért tartja fontosnak az ilyen bűnmegelőzési programokat, és szívesen adnak helyt mindenfajta preventív kezdeményezésnek.
A kiállítás hatékonyságát növeli, hogy a székesfehérvári Zöldalma Egészségfejlesztő Alapítvány kortárssegítői a helyszínen megszólítják a fiatalokat, és az érintett témákkal kapcsolatban szóbeli felvilágosítást is adnak.
A kiállítás április 14-ig tekinthető meg az Alba Plaza-ban, majd ezt követően „vándorol” tovább a megye több településére.

Székesfehérvár, 2009. április 09.
Németh – Kész Mónika r. szds
FM RFK szóvivő