Vízgazdálkodási szakmai nap
Az eredeti elhatározásnak megfelelően március 19-én immár a második megyei önkormányzati szakmai napot tartotta a Fejér Megyei Önkormányzat. A megyeháza dísztermében délelőtt 10 órakor kezdődött konferencia központi témája ezúttal a vízgazdálkodás volt.
Házigazdaként Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a konferencia résztvevőit. Bevezetőként a környezetvédelem, azon belül a víz védelme fontosságáról szólt, majd konkrét megyei példákat sorolt. Fejér megyében ugyanis számos kiemelten értékes, vizes élőhely található, amelyek fokozott védelem alatt állnak. Így a Sárréti- valamint a Sárvíz-völgye Tájvédelmi Körzet, a Dinnyési-Fertő, a Velencei-tavi Madárrezervátum, a Rácalmási-szigetek, a Rétszilasi-tavak, a Líviai-halastavak vagy a közelmúltban megalakult Natura 2000 területek között a Duna teljes Fejér megyei szakasza. Ugyanakkor a szennyvízelvezetés és - tisztítás a közelmúlt elsősorban pályázati úton megvalósított beruházásai ellenére is jelentős feladatokat tartogat még. Az elnök asszony azzal kívánt a konfrenciának tartalmas tanácskozást, hogy kifejezte reményét: ez a rendezvény is segíti az említett feladatok megoldásához szükséges széleskörű összefogás létrejöttét.
A szakmai nap moderátora Balsay István, a megyei közgyűlés elnöke volt. Ő tartott sajtótájékoztatót az előadások illetve fórumok szünetében, Kumánovics Györggyel a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettesével, Kaszab Gáborral, az Igazgatóság osztályvezetőjével és Kossa Lajossal, Aba polgármesterével. Elhangzott, hogy nem csak a lakossági, de a ipari szennyvíz kezelése is több helyütt megoldatlan, nem megnyugtató az ár- és belvízvédelem, a mezőgazdaságnak pedig jelentős mennyiségű felhasználható vízre lenne szüksége. Az igazgatóság két tervet dolgozott ki a legfontosabb fejlesztésekre, mindegyik több mint tízmilliárd forint forrást igényel.
Balsay István bírálta azt a körülményt, hogy a központi költségvetés úgy biztosítja a fő vízrendszerek rendezését, hogy ugyanakkor nem biztosít fedezetet a települések belterületi vízrendszereinek rehabilitációjára. "Ez olyan - fogalmazott - mintha az autópályákat bekötőutak nélkül építenék meg".