A legjobb Fejér megyei labdarúgókat díjazták
A Megyeháza Dísztermében tartotta meg szokásos, évzáró ünnepségét a Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága.

Az eseményen díjazták a 2010-2011. évi megyei labdarúgó bajnokság valamennyi osztályában és a Fair Play versenyben az első három helyezetteket. Az ünnepségen részt vett, és a megjelenteket köszöntötte Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.
- Fizikai állóképességünk, a sportokban szerzett jártasságunk ráadásul nem csupán izmainkat acélosítja, hanem jellemünket is erősíti. Gratulálok hát sportolóinknak, külön azoknak, akik különdíjban is részesülnek. Kérem, járjanak elöl továbbra is jó példával a sportolni vágyó fiatalok, és az utánpótlás előtt, edzőiknek pedig köszönöm eddigi fáradozásaikat, a jövőbeliekhez pedig erőt, egészséget kívánok – mondta Vargha Tamás.
-kt-
Forrás: fejer.hu