A megye ékszerdoboza
A nádasdladányi kastély megmentéséért és életre keltéséért folytatott küzdelem most egy 250 milliót érő győzelemhez ért, a Norvég Alap támogatása a homlokzat teljes helyreállítását teszi lehetővé!

- Örömteli alkalom a mai - kezdte dr. Schneider Márta szakállamtitkár az OKM képviseletében. - Azzal, hogy a Nádasdy Alapítvány és a műemléki hatóság - pontosabban az NKA - tíz százaléknyi önrészéhez a Norvég Alap további kilencven százalékot tett hozzá, rövidesen igazán pezsgő élet költözhet ebbe az építészeti és kultúrtörténeti remekbe! Bízni lehet benne - folytatta -, hogy az eddigi belső felújításoknak a reprezentatív külsővel együtt már nagyságrendekkel több látogatója lesz a jövőben, ez pedig anyagi alapot teremthet a további munkákhoz is. Mert munka egyébként van bőven, és nem csak itt - tette hozzá -, hiszen a Nemzeti Értékek Gondnokságánál körülbelül negyven hasonló, vagy akár jelentősebb projekt, vár, kastély, vár segítségre. Fertőd-Eszterháza és Edelény a legnagyobbak. Szerencsére - fejezte be - az Uniós és a regionális fejlesztési operatív programok forrásai az utóbbi időben bővülnek. Eddig körülbelül nyolcmilliárd forintot sikerült ilyen célokra elnyerni, köszönhetően az olyan lelkes és elkötelezett civil szervezeteknek, alapítványoknak is, mint amilyen a Nádasdy Alapítvány!



Száz szónak is egy a vége, a Norvég Alap nagylelkű támogatásának köszönhetően október végén átadtuk a területet Hajdú Sándor úrnak, akinek az építőipari cége megkezdte a munkát. A befejezés határideje jövő június 19-e. Visszatérve az államtitkár asszony szavaihoz, úgy tervezzük, hogy a felújítás után a Nádasdy Akadémia rendezésében a Fiatal Tudósok Szimpóziumával nyitunk. Optimisták vagyunk, bízunk benne, hogy rövid idő alatt mind a tudományos, mind a kulturális és az üzleti világ is felfedezi ezt az exkluzív helyszínt, ami méltó keretet adhat rendezvényeiknek. Az épület, a könyvtár, az Ősök csarnoka, a kápolna, a park, szándékunk szerint visszanyeri régi fényét. Mindehhez természetesen egy megfelelő hotelszolgáltatást is nyújtani akarunk.
Dr. Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója végül azzal fejezte be a tájékoztatót, hogy eltökéltség és taktika kell ahhoz, hogy műemlékeink felújításához megfelelő forrásokat találjunk. Hol intézményi, hol önkormányzati, hol alapítványi, civil szervezeti formában lehet, kell pályázni, de meg kell ragadni minden alkalmat. A Nádasdy Alapítványt - az igazgató véleménye szerint - a legjobbak közt ismerik a szakemberek ezen a téren. A MNG bízik a mostani munkák kifogástalan elvégzésében, amelynek során talán újabb, az épület értékét tovább növelő építészeti elemek is napvilágra kerülhetnek.


A kastély a felújítás alatt is látogatható, keresse fel Ön is ezt a kivételes építészeti remeket, amelyre a megye minden polgára büszke lehet!