Akadálymentes horgászstégek a Velencei-tónál
A Magyar Országos Horgász Szövetség két különleges stéget alakított ki a Velencei-tó északi és déli partján. A horgászhelyek különlegessége abban áll, hogy kerekes székkel is akadálymentesen használhatóak, így a két stég egy időben akár nyolc mozgássérült sporttárs számára teszi lehetővé, hogy hódoljon szenvedélyének.
Szalay Ferenc, A MOHOSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy németországi mintát követtek, ott már nagy számban léteznek ilyen horgászhelyek. A magyar szövetség is szeretné jelentősen növelni a hasonló stégek számát a közeljövőben. A beruházás teljes költsége 4,7 millió forint volt, amelyből 2,5 milliót a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatán nyertek el.

Az ügyvezető elnök külön köszönetet mondott a támogatásért a tavat kezelő Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak és a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének, dr. Balogh Ibolyának. A megyei önkormányzat egyetértésére, együttműködésére azért volt szükség, mert az egyik stég a megyei tulajdonban lévő Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. területén épült meg.
