Az elmúlt évtized egyik legjelentősebb kulturális beruházására került sor Fejér megyében

A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának épületét felújították, kibővítették. Az ünnepélyes átadón részt vett Halász János államtitkár és L. Simon Lászlónak, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága elnöke is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Halász János az székesfehérvári ünnepségen hangsúlyozta: az épület adottsági lehetővé teszik, hogy az alapfeladatok mellett Székesfehérvár és Fejér megye kulturális életében is szerepet vállaljon.



Átadták a Fejér megyei levéltár felújított és kibővített épületét


L. Simon László közölte, hogy a 2006 és 2010 közötti időszakban a Fejér Megyei Közgyűlés is támogatta a levéltár felújítását és ahhoz 1,9 milliárd forintot biztosított. Ehhez társult a minisztérium 500 millió forintos támogatása. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester Köszönetét fejezte ki a kormánynak, hogy komoly segítséget nyújt a sportlétesítmények és köznevelési intézmények mellett a kulturális közösségi terek fejlesztésében is.


MTI/MCOnet