Egyeztettek a környező megyék vezetői
Komárom-Esztergom, Pest, és Fejér megye elnökei, alelnökei, valamint több polgármester egyeztetett az együttműködésről.
A megbeszélésre Bicske városában került sor, nem véletlenül, hiszen az majdhogynem a megyék érintkezési pontjában fekszik, emelte ki a város polgármestere. A találkozó tulajdonképpen egy bizottsági ülés is volt egyben, konkrét tervek is szóba kerültek.

A megyék együttműködnének
A Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke a falvak fejlesztéséről beszélt, kiemelve, hogy nem csak milliárdos fejlesztésekben kell gondolkodni, a pár milliós támogatásoknak is megvan a haszna. A Pest megyei közgyűlési alelnök, és Érd alpolgármestere pedig arról beszélt, hogy a főváros árnyékában nekik semmi sem jutott a támogatásokból. Többek között infrastruktúrális jellegű fejlesztésekről is esett szó.
Forrás: fmh.hu
-TKL-
További hírek: Fejér Megye Online