Fejér megye és Fehérvár vezetői együtt emlékeznek a kommunizmus áldozataira
Közös megemlékezést tart Fejér Megye és Székesfehérvár Önkormányzata a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, február 24-én.
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja (A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja) megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata rendelte el annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. (Forrás: wikipedia.hu)
A kommunizmus áldozatairól először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta minden évben sor kerül az emlékünnepségekre, emlékeztetőként és figyelmeztetőként a korszak történéseire és a tanulságok levonására. A Fejér megyei programon közreműködnek a Ciszterci Szent István Gimnázium Diákjai. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a megemlékezésre.
Forrás: fejer.hu
-kt-