Fejér megyében hatodik alkalommal osztottak Prima Díjakat

Székesfehérváron rendezték meg a 2011-es Fejér Megyei Prima Díj gálaestjét.  A Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében Pleizer Lajos alelnök köszöntötte a megjelenteket.


- A Prima Primissima és a hozzá kapcsolódó megyei Prima díjak jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni - mondta a megyei alelnök. Hudoba György csillagász, Kovács Árpád festőművész és Fidel László kajak világbajnok vehette át a kategóriájuk fődíját. 

Fejér megye

Fejér megyében hatodik alkalommal osztottak Prima Díjakat




A Prima Primissima díjat Demján Sándor vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban; célja „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. A megyei Prima díjakat kevesebb ideje osztják, de mindenhol a helyi VOSZ szervezet szervezi.

 Fejér Megyei Príma

Fejér megyében hatodik alkalommal osztottak Prima Díjakat



A Fejér Megyei Príma díjátadó ünnepséget Demján Sándor kezdeményezésére valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének országos vezetősége ajánlásával a Fejér megyei VOSZ rendezte meg.


-kt-

Forrás: fejer.hu