Jókívánságok a Szentatyának

Kivételes megtiszteltetésben lehetett része a Vatikánban a Rajkó zenekarnak, Vincze Lillának és a művészek útját támogató, őket kísérő vállalkozók kis csoportjának: XVI. Benedek pápának játszhattak, adhatták át a Fejér megyéből küldött ajándékokat, jókívánságokat.

A Pápa.

A Rajkó Művészegyüttes először 2005-ben, az esztergomi bazilikában adott templomi koncertet, és már akkor megfogalmazódott bennük a vatikáni muzsikálás vágya. A következő évben, egy egyházi konferencián is felléphettek, ekkor már meg is kérték Erdős Péter bíborost, járjon el az érdekükben Őszentségénél! A kérést támogatólag továbbította is a bíboros, aminek 2009-re lett meg az eredménye, Rajkóék alkalmat kaptak a vatikáni fellépésre. Útjukat - ahogy már korábban is - többek közt megyei vállalkozók - kiemelten Varga István, a VOSZ Fejér megyei szervezetének elnöke - támogatták, így ők el is kísérték a zenekart és a művésznőt az útra. Természetesen többek is - például a püspökség, a Fejér Megyei Önkormányzat és a város is - éltek a lehetőséggel, hogy köszönetüket, jókívánságaikat, ajándékaikat eljuttathassák a római katolikus egyház fejéhez.

A Fejér Megyei Önkormányzattól dr. Balogh Ibolya sorai (angol fordításban is természetesen) indultak útnak, amelyekben azt ígérte meg a megye római katolikus hívői nevében, hogy igyekeznek személyes és közösségi teendőiket úgy végezni, hogy az ne csupán ezen a világon, hanem az égi bíráknál is elismerést nyerjen. Szavai kíséretéül az ezer éves megye ezüst emlékplakettjét, valamint Fejér vármegye 1837-es királyi, címermegújító adománylevelének a levéltár által kiadott mását juttatta el a pápához.