Mellékúti rekonstrukció Fejér megyében
Az Új Széchenyi Terv forrásaiból mintegy 16 kilométeren újul meg a Dad és Mór közötti mellékút. A projektnyitó rendezvényen Törő Gábor, Fejér megye útügyi miniszteri biztosa is részt vett.
A 15,7 kilométeres szakaszt összesen több mint 2 milliárd forintos uniós támogatásból hozzák rendbe 2014 nyaráig -hangzott el. A beruházás az út menti települések (Mór, Pusztavám, Bokod és Dad) összesen több mint 20 ezer lakójának közlekedési lehetőségeit és életminőségét javítja.

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár is jelen volt a projektindítón
Völner Pál elmondta: a burkolatjavítások elsőrendű főutakat és ötszámjegyű bekötőutakat egyaránt érintenek, néhol csak néhány száz méteren, másutt akár tíz kilométeren is. Az adott helyszínen leghatékonyabban alkalmazható technológiai megoldással a rendbe tett szakaszok hosszú éveken át megfelelő minőségben állnak majd a közlekedők rendelkezésére.
Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
-csa-