''MINT SZENT ÜNNEP MEGTARTASSON''

Közösen emlékezett meg a megye és a megyeszékhely önkormányzata Szent István ünnepéről augusztus 18-án. Délelőtt koszorúkat helyeztek el az államalapító király nevét viselő téren, az őt ábrázoló lovasszorbornál, délután pedig a Romkertben, Szent István szarkofágjánál tartottak ünnepséget.

 

 

 

A romkerti ünnepségen Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere és dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet. Utóbbi kiemelte Szent István munkásságából a megyerendszer létrehozását; annak ugyanis különös aktualitást ad, hogy az első vármegyék - köztük Fejér - létrejöttét dokumentáló oklevél ezer éve kelteződött, vagyis a megyerendszer ezer esztendős. Ez alatt az évezred alatt számtalanszor bizonyította fontosságát, máig nélkülözhetetetlne szerepét a közigazgatásban.

 

 

A Székesegyházban tartott szentmise után körmenet indult Szent István egykori sírhelyéhez. A Romkertben Spányi Antal megyés püspök mellett szólt az ünneplőkhöz dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke és Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere is. Ezt követően a Városház térre vonultak az ünnepség résztvevői, sok száz székesfehérvári és Fejér megyei polgár. A Fő téren Spányi Antal megyéspüspök megáldotta az új kenyeret.