Navracsics Tibor is jelen volt a Gyermekbarát meghallgatószoba átadásán
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályán adták át az ország 19. gyermekbarát meghallgató szobáját.
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter mellett az eseményen részt vett Dr. Galambos Dénes, a Fejér Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Varga Péter rendőr ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon kialakított helyiség megfelel a szakmai elvárásoknak. Az ezt igazoló tanúsítványt dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől dr. Varga Péter Fejér megyei rendőrfőkapitány vette át.
A gyermekbarát meghallgató szobák megfelelő felszereltséggel és kötelező használat mellett nagymértékben csökkenteni tudják a gyermekeket az eljárás során érő traumákat – hangsúlyozta az átadáson dr. Navracsics Tibor, aki elmondta, hogy másfél évvel ezelőtt született rendelet a gyermekbarát meghallgatószobák létrehozásáról. Ezentúl Fejér megyében is lehetőség lesz arra, hogy a bűncselekmények gyermekkorú áldozatai kedvezőbb és méltányosabb körülmények között beszélhessenek arról, hogy mi történt velük. Törő Gábor, a Fejér Megyei közgyűlés elnöke az átadáson reményét fejezte ki, hogy a speciálisan kialakított meghallgatószobák hozzájárulnak majd a bűnügyi statisztikák csökkentéséhez.
Forrás és kép: fejer.hu
-csa-