Természetes értékeink...
Fejér megye kivételes szépségeket tartogat azok számára, akik nyitott szemmel járnak a világban - derült ki a Megyeházán ma, egy díjnyertes fotósról és egy megjelenő falinaptárról szóló sajtótájékoztatón.

- Nincs olyan képem, amelyikről ne tudnám pontosan, mikor, milyen körülmények közt, hányadik kísérletre sikerült elkészítenem, és sokukról tudom, hogy olyan kivételes pillanat talán egész életemben nem adódik újabb! - mondta a természetfotós szerző.
A naptár megjelenését dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke is üdvözölte, elmondva, hogy a képeken látható szépségekhez hasonlók előtt mindenkinek meg kell állni, és nem csupán gyönyörködni kell bennük, hanem azt is hagyni kell, hogy hassanak ránk. Mert meg kellene reformálni a gondolkodásunkat, a politikusokét is - tette hozzá -, hiszen sokan még XIX. századi elképzeléseiket sem tudták levetkőzni. "Nem oldhatjuk meg a problémáinkat ugyanolyan fajta okoskodással, mint amilyen azokat előidézte" - temlékezetett Einstein gondolatára. Márpedig a világ válságban van, globális válságban, egyre távolabb kerülünk eredetünktől, és ahelyett, hogy beilleszkednénk a természet rendjébe, feldúljuk azt. Egy kiegyensúlyozottnak tekinthető természeti-kulturális közegbe, mint amilyen például a Velencei-tó körüli, nagyjából még nyugodtnak, természetközelinek mondható élet, olyan idegen testeket próbálnak beleerőszakolni, mint a sukorói megaprojekt, vagy olyan, szükséges és előremutató beruházásokat, mint amilyen a tó melletti vasúti pálya korszerűsítése, lerántanak a veszélyes hulladékok felelőtlen és gátlástalan lerakásával, pusztítva Velencén a természetes élőhelyeket és mérgezve vizet, talajt
- Sok tekintetben vészhelyzet az, amiben élünk - folytatta -, új gondolatokra, szándékokra, újfajta összefogásra van szükség! A megyei önkormányzat egészen biztos, hogy minden eszközzel azért fog harcolni, hogy a naptárban is felmutatott természeti értékek ne tűnjenek el, sőt a jövőben mind hangsúlyosabban legyen jelen azok tisztelete, megóvása! - fejezte be.